Első gödöllői Skoda találkozó


Tudom-tudom, ígértem Kázmérról egy írást (holnapra, de melyik holnapra?...), de már megint csúszásban vagyok, bár most már végre elárulhatom, hogy miért. Na jó, inkább csak erre fogom. Szóval a lényeg, hogy Kese barátommal 2010. április 24-én 14 órai kezdettel irrrrrtózatos vehemenciával nekiesünk az első gödöllői Skoda találkozónak, ami már elég régen dédelgetett álmunk volt. A gyülekező helyszíne a Tesco parkoló, onnan indítjuk majd a georallyt és az egyéb finomságokat. Az ajándékok biztosításáért köszönetet szeretnénk mondani a Patócs Autóháznak, a matricákért Imikének, a meglepetés tesztért Gabinak, valamint a holnapi várható segítségéért Zsoltikának. Ezen kívül köszönöm Kesének a szervezésben nyújtott segítséget és támogatást, de ez a szöveg kezd egyre inkább olyan lenni, mintha már múlt idő lenne az egész, pedig még csak holnap kezdődik. Gyertek minél többen, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

0 megjegyzés: