Analizáljunk

Ha valaki szomorú, akkor ki kell ékelnie a szomorúságát. Erre pedig a legjobb megoldás a BÚ ÉK.
Eltelt egy év, jajdenagyonszépvolt, jajdenagyonfoghiányozni. Mondjuk annyira nem. Ami tény, hogy a tavalyi évben sikerült végre igazán belsőséges kapcsolatot létesítenem Kázmérral, gyakorivá váltak a szexuális élmények is (szanaszét sz.patott). Végignyomtunk 6 versenyt, néha eredményesen, néha eredménytelenül, de azért nagyon jó volt. Ha már soha nem lesz versenyautóm, akkor is emlékezni fogok ezekre a napokra. Na, már kellőképpen lehúztam mindenki hangulatát, úgyhogy evezzünk egy kicsit vidámabb vizekre, vagy menjünk végig vizibiciklivel a Rákos patakon.

Május 29-én indult a blog, június 3-án csatlakoztam a Gúgl Enölájtikszhez. Azóta tudom, hogy mennyire szerettek, és milyen sokat olvasgattok. Először számháborúzzunk egyet, aztán majd jönnek a vicces részek is.


Június óta 2008 emberi lény lelt rá az oldalra, összesen 5120-szor kattintottatok rám, és 7821 oldalt néztetek meg. Nem is rossz. A blogon töltött átlagos idő pontosan 2 perc, ami ugyan nem hangzik túl jól, de vegyük figyelembe, hogy nagyon sok embert a Google irányított ide, de nem találták, amit kerestek (vagy megijedtek a vérfarkasoktól), így azonnal ki is léptek.

A térkép szerint legtöbben (4797) Magyarországról böngésztek, de a top 3-ba belefért még Svédország (53) és Szlovákia (47) is. Ugorjunk egy kicsit, a sor végén Kazahsztán árválkodik 1 látogatóval, de annak az 1-nek is nagyon örülök. Tényleg.

A referring site-ok közül legtöbben a Skodaklubról érkeztetek (1125 látogatás), de sokan rám kattantak Perko oldaláról (392) és a Belsőségről is (174).

A keresők közül egyértelműen a Google nyert, viszont néhány kulcsszónál leesett az arcom. Igen, most jön a dolog vicces része, vegyük sorra a legfurcsább keresőkifejezéseket, amelyek ide vezették az embereket. A top 25 következik.

1. skoda 130 blogspot p44 - 22 látogatás.

Pedig p44 Ákos esküdözik, hogy nem ő volt. Valószínűleg valaki másnak lehet p44-fétise, és 22x leellenőrizte, hogy írtam-e már ilyenről. Egyébként hamarosan írok mostmár Ákosról is, csak hogy örüljön.

2. nagy diszkogómb olcson - 7 látogatás.

Na igen. Addig oké, hogy nagy, de mi az a diszkogómb? Ráadásul 7-szer. Az agyam eldobom.
14 percet töltött az oldalon, hátha talál. Olcson.

3. hány liter vére van egy zsiráfnak - 2 látogatás.

No comment. Egy dolog, hogy zsiráf, de hogy van ember a Földön, aki így kérdez a Guglitól, az félelmetes. Milyen választ várt? Hatvanhárom, vaze?
Ettől függetlenül 1 perc 43 másodpercig még keresgélt a blogon, hátha megtalálja a választ.

4. rézangyal arculatváltás - 1 látogatás.

Annyit fülyült a rézfán, hogy eltorzult az arca.

5. szpid - 1 látogatás.

Drogozzunk az interneten, gyerekek!

6. 2009 kese - jészfényszaru - 1 látogatás.

Gondolom Kese és Jászfényszaru között volt 2009-ben egy rallysprint.

7. aki hülye haljon meg kinek a pap - 1 látogatás.

...kinek a pap ne mondjon misét?

8. barum gumi szar - 1 látogatás.

Nem mindegyik.

9. be kell írni a forgalmiba, ha autódekoráció történt - 1 látogatás.

Be hát. A lángnyelves matricát is. Bár jobb lenne, ha azt egyből forgalomból kivonással büntetnék.

10. el lehet rakni egy vezérlést 180 fokkal - 1 látogatás.

El.

11. flexeltem szikra ment a szemembe - 1 látogatás.

Szar lehet.

12. gázfröccs gumiszag ki nevet a végén - 1 látogatás.

A gumis nevet a végén.

13. h bóna márta pvc hegesztő - 1 látogatás.

Aaaaaaziiiigeeeennn!!!

14. hogy néz ki a majomkenyérfa - 1 látogatás.

Újabb ékes bizonyítéka, hogy nem mindenki tudja használni a Guglit.

15. house diagnózis féltékenység hogyvolt - 1 látogatás.

Így.

16. itt a piros hol a rendőr - 1 látogatás.

Új magyar kártyajáték van születőben.

17. kagylóülés hany orat ültethető - 1 látogatás.

Hogy mit? 20 perc ücsörgés után minden kagylóülés elfárad, utána mozognia kell egy kicsit.

18. kelemen anna szoros segg - 1 látogatás.

Csak reménykedni tudok benne, hogy valóban ezt akarta írni, és nem angol billentyűzeten kíváncsi Annácska szőrös popsijára...

19. kelemen anna és a répa színe - 1 látogatás.

Ez szerintem BG volt, de nem mernék rá megesküdni.

20. moshatom a generátort? - 1 látogatás.

Ó, hogyne.

21. nedfor szpid.hu - 1 látogatás.

Az. Nedfor. Szpidponthu. Sírok.

22. pusi keresese - 1 látogatás.

Jelentem, Pusit megtaláltuk.

23. skodának nem megy egy henger - 1 látogatás.

Még jó, hogy nem megy neki.

24. vdd diszni - 1 látogatás.

Mi van?

25. kelemen anna méretre vágott - 1 látogatás.

Remélem nem őt vágta méretre...

Hát nagyjából ennyi volt 2009. Mindez 13 rendszeres olvasóval megtámogatva. Köszönöm mindenkinek a részvételt. Mert ugye a rész vét el, nem a fontos.

6 megjegyzés:

Kese írta... / 2010. január 4. 18:46  

Ez ismételten beszarósra sikerült.
De a legnagyobb hígszar hogy valaki erőteljesen keresett az oldaladon annácskás pornót:D
Viszont azt nem tudom ki keres engem az oldaladon: 6. 2009 kese - jészfényszaru - 1 látogatás :D

p44 írta... / 2010. január 5. 17:18  

na így már értem. én voltam, de a p44-re nem kerestem rá. az a google fiókos nevem, mint itt a hsz felett is látható. nem tudtam a szar blogod címét, csak arra emlékeztem hogy blogspotos meg vmi 130asod van, oszt google-val kerestem meg. többször. kb 3x, aztán megtanultam. :) használni a kedvenceket. :) de esküszöm hogy a p44-et nem írtam a keresőbe be (különben is minden f.szságot felhoz rá szerencsére, szóval megtalálhatatlan vagyok :) és már igy is örülök. :D

Maybe írta... / 2010. január 5. 18:57  

Kese:
nem is gondolnád h mennyien kerestek rád :)
P44:
Akkor a gugli csak belehazudta. Azt nem értem, hogy másnak miért nem? :D

mikk írta... / 2010. január 5. 20:50  

hallod ezek utan minden pornosite ide fog referalni. az hogy kelemen anna szoros seggel analizal? hat ez azert sok mindenen tultesz.

Maybe írta... / 2010. január 5. 21:51  

Te se használsz ékezetet... Szoros?

mikk írta... / 2010. január 5. 22:25  

jaj lebuktam. en kerestem ra annacska seggere.