Story time - Moszkvics vs. Babakocsi

Először is mellnézést kérek mindenkitől, mostanában nem nagyon írtam semmit, konkrétan szarni nincs időm, vizsgaidőszak rulzik. Meg amúgy nincs is miről, Kázmért már egy hónapja nem láttam. Persze mikor is lenne indokolatlanul borzalmas mennyiségű hav az utakon, ha nem akkor, amikor nekem nincs kocsim...


Úgyhogy marad az ablakban nyálcsorgatás, valamint az üvöltő, lapjával közlekedő sorhatok és boxerek hangjának diszkrét fitymacsattogással történő megtámogatása.

Úgy volt, hogy szombaton indulunk két napos csapatós túrára a szlovák hegyekbe, de természetesen úgy alakultak a vizsgáim, hogy ezen akción történő részvételem elég masszívan megkérdőjelezhetővé vált. Keep on smilin', nem baj, lesz ez még így se.

Pár napja betöltöttem a 23-at, és ilyen vén szar lévén elkezdtem Kesének storyzgatni egy jófajta akciós sör társaságában. Ez adja a mai post aktualitását is, tekintve, hogy Kese barátom megfulladt a röhögéstől, gondoltam megosztom eme jóságokat mindenkivel, aki erre téved.

Tehát, based on a true story, avagy miből lesz a cserecsótány, első rallys élményeim következnek, zsírpapírba csomagolva:

Még annyira kis koromban, hogy meg sem születtem, megkaptam minden gyermek legnagyobb álmát, egy pedálos moszkvicsot. Gyönyörű flip-flop bilikék színben pompázott. Már a faceliftes verzió volt, tehát nagyjából úgy nézett ki, mint itt a jobb oldali:


Vannak rólam olyan képek is, amin éppen benne feszítek, és nagyon kemény nézéssel terrorizálom a környékbeli streetracereket, de scanner hiányában ezeket a képeket majd később tolom az orcátokba.
Szóval megkaptam a Moszkvát, örültem neki, jajdejó. Pár hétig sikerült is rendeltetésszerűen használnom, csodálkozott is a világ, hogy némá, Petike megjavult, wtf. Egy szép napon azonban nagyapám úgy döntött, kiviszi Petikét a Salgó Rallyra. Erről majd még írok részletesebben, mert ez a nap megváltoztatta az életemet, de a lényeg, hogy Petike látta, amint irtózatos sebességgel zúznak el mellette a VFTS-ek (bár akkoriban még nem voltak annyira elszállva maguktól az emberek, hogy minden sufni mélyéről előásott, leporolt kockát VFTS-nek hívjanak, de na, adjuk meg a módját), majd lapjával esnek be az első kanyarba. Ami feltűnő volt, hogy a lepra ledobta mindegyikről a lökhárítót.
Petikének se kellett több, a hazaérés utáni harmadik másodpercben már műtötte kifelé a lököst tartó csavarokat egy dióhéjjal, mer' ugye csavarhúzó, ütvefúró nem gyerek kezébe való. A lökösök eltávolítása után a könnyítés áldozatává vált a szélvédő is, bár ez alapban plexiből volt, szóval nyugodtan beszélhetünk Pedálos Moszkvics Racing Edition kivitelről is akár.

Teltek-múltak az idők, nagyapám közben megcsinálta a hajtást sperresre, mert a Moszkva eredetileg egykerék hajtású volt (ha jól tévedek, a jobb hátsó kapart). A sok kaparástól lassan megadta magát a hajtáslánc, kikönyököltek a pedálok. Nagyapám ezt a problémát egy fél raklap dróttal oldotta meg, az illesztési hézag pedig meglehetősen kínai licenszesre sikerült. Ennek köszönhetően iszonyatos csattogással járt minden egyes pedálrúgás, a rendőrbácsik már akkor beszólogattak, hogy hangos az autó. Meg persze a lökös hiánya is zavarta őket, illetve addigra a hátsó rendszámot is eltávolítottam a könnyítések jegyében, meg nehogymá' lelőjön a trafi, ha éppen alázok a pályán.

Itt egy részt ugorjunk át, gyengébb idegzetű olvasóinkra való tekintettel nem írom le, hogy hogyan sikerült lebiztosítóznom a Moszkvicsot, de lényeg, hogy a hátsó kerékjárati ív szépen bepuszilta a kerekeket, így a mobilitás, mint fogalom megszűnt számára létezni. Vagyis mondhatnánk úgy is, hogy az önhordó konstrukcióból sikerült majdvalakiviszi konstrukciót csinálni. A Moszkva bekerült két sufni közé, az alvázszámot azért kivágtam, eltettem ínségesebb időkre.

Na, ha már Moszkvics nincs, kellett keresni valamit, amivel elütöm az időt, és lehet koppkeresztben közlekedni vele. Kutatásaim anyám régi babakocsijának fellelését eredményezték a padláson, amely tökéletes alapnak tűnt egy ütőképes rallyautó megépítéséhez.

Persze nem a mai műanyag fullextrás, ABS-es babakocsikra kell gondolni, ez egy kőkemény darab volt a '60-as évek elejéről, magnéziumfelnikkel, tekercsrugókkal. Nem viccelek. Képet sajnos nem találtam még hasonlóról sem, pedig Gugli a barátom, Wiki a barátnőm. Az alsó része olyasmi volt , mint ez:


Persze ilyen kaszni soha nem volt rajta, az ülést meg elrágták az oposszumok. Nem baj, beleszerkesztettem a Moszkvicsból megmaradt Sparcot, úgy tologattam a szomszéd Zsoltikát, amíg egyszer ki nem borítottam 160 környékén egy bal2 sodrósban. Azóta nem láttam.
Később megjelentek a kötelező tuningelemek. A sárvédőket kiszélesítettem kartonból, hogy a pogizott kerekek is aláférjenek. Aztán szemet vetettem dédnagymamám botjára, ami nagyjából így nézett ki, csak sima fa volt a markolata is:


Kicsit lefaragtam a végéből, és feldrótoztam a babakocsi alá. Oldalra kivezetett kipufogó roxx. Mondjuk utána úgy elvertek, mint kezdő alkoholista szülő a családi pótlékot, de azért jól nézett ki.
A tekercsrugók ellenére is eléggé pattogós volt üresen a gép, és mivel babakocsihoz nem gyártanak állítható keménységű Koni gátlókat, a Bilstein meg drága volt, így más megoldás után kellett néznem. A megoldást a 40 kilós tőke jelentette, amelyen anno nagyapám vágta mindig a fát. A fatőkét meg nem mondom hogy, de elhelyeztem a Sparco ülés helyén, a bukóketrecbe beszorítva. Ja igen, addigra az is volt. A tőke tökéletesen homológnak bizonyult, jól megszorult, ki sem lehetett robbantani belőle. A babakocsi alvázát egy farostlemezzel erősítettem meg, hogy bírja a terhelést, a kerekekről pedig leszedtem a dísztárcsákat. A kocsi elejére egy fél lavórból csináltam nagylököst, mer' az kell rá, egész kulturált GTI-lookalike lett a végeredmény. A szélesített sárvédők hátsó felét megtámogattam még lábtörlőből készült lifegő sárfogókkal, ilyenekkel, mint ezek a pirosak ehun e:


A babakocsi úttartása a módosítások után végre tökéletes lett, nagyon kellemes rugózással, stabilan fogta a kanyarokat. Apróbb nehezítés volt, hogy így az építmény össztömege meghaladta a 45 kilót, én meg voltam akkoriban vagy 30. Érvényesíteni kellett a régi Skodás szabályt: lendületből megyünk. Ez néha igen jól ment, a lökhárítót a második napon sikerült lebontanom a garázs sarkával, nekem meg a gyomromba állt a tolóka (vagy mi a szar az, aminél fogva tolják a babakocsit? Szár? Fogantyú? Kormány? mindegy), majd pár héttel később a magnézium felni tört ketté egy balháromban a csatornán át. Na, akkor gondolkozzunk. A Moszkvics akkor még a sufnik között árválkodott, annak vannak kerekei, de nem váltóméret egyik sem, meg ugyebár a babakocsi tengelyének átmérője volt vagy 1 centi, a Moszkvicsé meg másfél. Valahogy ráütöttem, kihézagoltam, egy dróttal lebiztosítottam, tökéletes lett. Kicsit dragsteres kiállása lett a babakocsinak a szélesebb hátsó kerekekkel, de az úttartása még jobb lett, mint előtte, viszont kímélni kellett a technikát, az aszfaltos nyüstölést nem igazán szerették a típusidegen hátsó kerekek, úgyhogy átnyergeltem az aszfaltos gyorsasági futamokról a rallycrossra.

Ősz lévén a kertbe szabad volt a bejárás, a krumpli már ki volt ásva, lehetett pályát építeni. A Skodáról megmaradt, lecserélt gumikból felraktam a pályát, ami az építőelemek korlátozott számából és a kreativitásom hiányából adódóan egy nyolcas lett. Meg nem mondom, hány kört mentem ott, de az biztos, hogy amikor nagyanyám keresett, hogy menjek ebédelni, a következő látvány fogadta:
A kertben 8-as alakban hatalmas árok, az árok aljáról iszonyatos motorhangok, Weber-hörgés, lefúvószelep, sírós váltó, és valahonnan nagyon mélyről föld- és sárdarabok távoznak az atmoszféra irányába. Na, akkor ott lesz Petike. Valahogy kiástak, a csatornázó cég pedig megköszönte a segítséget.

A babakocsis ámokfutásaimnak az vetett véget, hogy 6 éves lettem, és Gödöllőre költöztünk. A 40 négyzetméteres panel nem biztosított elegendő teret a babakocsival történő randalírozásra, az iskolába meg azért mégsem illik így beesni, bár az udvar nagyon hívogató volt. A Moszkvics a babakocsi-upgrade után pár héttel elszállítódott a szemétgyűjtésre. Később láttam, ahogy viszi el a teherautó, nagyon sírtam utána. Bánatomban olyat borultam a babakocsival, hogy 2 napig alig tudtam lábra állni. Veszélyes üzem a versenyzés, na.

Még annyit, hogy a sikereimen felbuzdulva Skodálatos Dani is elkezdett bloggerkedni, itt olvashatjátok sós szeletekkel.

2 megjegyzés:

Kese írta... / 2010. január 23. 15:00  

Megint fákszek XD

Nagy írta... / 2010. január 29. 20:10  

:) Hát ez kész....