Kalandtúra 2010

Belefirkált: Maybe / dátum: kedd, február 02, 2010 / /

A szereposztás:

Dzso bácsi + Ricsi + fehér Skoda Rapid 130
Sayonara + barátnője + Kormar + zöld Skoda 120L
Bence + Timi + Dani fekete Skoda 120L
Mackos + Papa + Tibi + barna Skoda 120L
Pusi + én + fehér Skoda Rapid 130



Pénteken este felhéveztem Pusihoz, mondván egyszerűbb onnan együtt indulni, meg talán még ki is alszom magam. Elmentünk Tecsóba, vettünk alapvető élelmiszereket (sajt, zsömle, energiaital, sör), aztán mentünk aludni. Vagyis közben még eltelt vagy 4 óra, úgyhogy hajnali 1 körül már le is lőttük magunkat, 2-re már majdnem aludtam. 5-kor kelés, teljesen kipihentek voltunk, ahogy illik. Bencéékkel míting az egyik kútnál, utána vissza a Tecsóba, pisi-kaki, Dzsónak borvételezés.


A pisi-kaki folyamatban apróbb nehezítés volt, hogy a 6 wc-ből 4-ben épp nagy munka folyt, el is gondolkoztam rajta, hogy mit keres itt szombaton hajnalban négy rottyantó ember, amikor az egész épületben nincsenek ennyien, na mindegy. A maradék 2 budi közül az egyiken nem volt ülőke, a másikon viszont volt, de az meg körbe volt támogatva egy hatalmas adag trágyával. Nehéz lett volna beletalálni, gondolom. Ez a későbbiekben még fontos lesz.

Folytattuk utunkat Sahy felé, az utakon brutális mennyiségű hó, alatta tükörjég, élmény volt. Pusi szerintem ennyit még életében nem tekergette a kormányt, ha a fogaslécben lett volna km számláló, simán mutatott volna 100 kilométert.


Eredetileg 8-kor találkoztunk volna a határnál, 9-re sikerült is odaérni, nem baj, ez még belefér. Üdvözlés, egymásnak örülés, Dzso és Timi-féle túrós-kukoricás izé kóstolás (finom volt!), térképelemzés.


Elindult a 13 fős nemnormális Skodás társaság Szlovákia szívébe. Dzso már az első kanyarokat koppkeresztben abszolválta, megalapozva a hangulatunkat. Előkerültek a walkie-talkiek (köszi Kika!), úgyhogy rendszeres volt az előrejelzés, mikor jön szembe valaki, és mikor nem, na akkor lehet tolni neki.
Közben az ablaktörlők elkezdtek jegesedni, ezzel elveszítvén alapvető funkciójukat, az ablaktörlésre való intenzív hajlamot. Ablakmosó spricni ugyan volt, de nagyjából dísznek, úgyhogy az első pár kilométeren elgondolkoztam, hogy mi a lókolbászt fogok én itt csinálni két napon keresztül: a motor üvölt, az ülés hosszú távon nyomja a derekamat, ki nem látok, de legalább meleg van.
Nem sokkal később Dzsotól kaptunk új ablaktörlőt, ezzel egy fokkal jobb lett a helyzet, bár még így is be lehetett tervezni 10 kilométerenként a kötelező jégvakarást, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.


Úgy 50 kilométerre lehettünk a határtól, amikor Pusi Rapidja így szólt:

Vagyis sehogy nem szólt, az a baj. Valószínűleg a gyújtás ázott be, it's not a problem, Pusi mester megmozgatta, megvolt az első kocsitolás is, mentünk tovább. Úgy 500 méterrel később Pusi megszólalt: elszállt a gázpedál. Félreállás, Rapid magától lefulladás. Zsírzsír. Előttünk állt egy lájtos derékszögű emelkedő is, csak hogy még szebb legyen az élet.


Az első kanyarig lendületvétel és emberi erő segítségével még fel is jutott az 5 személygépjármű, de onnan már tényleg sehová. Mackósnál volt tartalék gyújtás, amit Pusi behegesztett, közben a többiekkel kocsit tologattunk, hóláncot helyeztünk el rendeltetésszerűen.
Bence hóláncának a zacsija egyébként tartogatott egy kis meglepetést, egy felirat formájában.


Hullandásveszélyes gyerekek részére. Mivel gyanús volt, hogy már máshol is láttam hasonlovat, itthon rákerestem a gugliban. Mint az eredményen is látszik, zacskógyártó nagyhatalommal állunk szemben, az élet minden területén jelen vannak a hullandásveszéllyel.
Papa egyébként így reagált a felirat elolvasására:


A helybéliek nagyon kedvesek voltak, annak ellenére, hogy 5 Skoda bőgette a motort hegyre fel egy órán keresztül, kijöttek, de nem vertek meg minket, hanem adtak kölcsön hólapát.
Pár perc múlva fent voltak a hóláncok is, néhányan elindultak felfelé, aztán jöttek vissza, aztán megint fel, már én sem tudtam követni. Mondták, hogy a hegy tetején vannak a többiek, gondoltam, elindulok gyalog, nem lehet annyira messze a hegy teteje. Aha. Ennél a táblánál már éreztem, hogy ennyi erővel a Tour de France-on is elindulhattam volna láb nélkül:


Amíg megálltam folyóügyeimet intézni (sárga hóból ne egyél!), beért Temonddmeg Parádé Dániel is. A rendkívül intenzív forgalom ellenére senki nem kívánt felvenni minket, mindegyik autó tele volt, végül Sayonarának esett meg a szíve rajtunk, de mivel nála is teltház volt, hirtelen felindulásból a motorháztetőn helyeztük el megfáradt ülőszervünket, majd elindultunk fölfelé.

Ezt az élményt soha nem felejtem el. Alattunk lágyan duruzsolt a Skoda motor, lábam mellett a kipufogó, friss levegő, mindenütt hó, gyönyörű táj, és ahogy haladtunk fölfelé, lassan elénk tárult az a látvány, amiért gyerekkorom óta hatalmasat dobban a szívem: hegyek, völgyek, fenyőerdők, kis falvak. Elképesztően gyönyörű volt. Út közben videóztam is (leneessé', kapaszkodjá' rendesen!), persze a telefonom mentés közben elszállt (ment, és közben elszállt - jajj), úgyhogy ezt az élményt nem tudom Veletek megosztani, de nagyon mélyen elraktároztam magamban, villás targoncával, raktározási szerződéssel.


A hegytetőn átjutva jött az első komolyabb játszós etap, amiről sokat írni nem tudok, de ha a Richard Burns Rallyban ilyen szakaszok lennének, éjjel-nappal azt tolná mindenki.


Ez után következett egy lájtosabb, de csodaszép rész, amin kiderült, hogy Ricsinek mindenki MILF, (illetve 70 év felett exMILF)...


...majd jött az információ a vólkitólkin, hogy a következő útvonal kicsit húzós lesz. Hát az lett.
Fél méteres hó, alatta tükörjég, az út pedig úgy 20 centivel szélesebb az autóknál. Dzso távrecsegett is, hogy itt nyomni kell rendesen, mert ha valaki megáll, az életben nem indul el mégegyszer. Persze, hogy jöttek szemből. Egy Favorit.
Megkezdődött a 3 kilométeres freestyle tolatási verseny, és az első komolyabb "mennyit ér a dupla zokni a fél méteres hóban?" contest.


Amikor a brutál exkavátoron felfedezni véltük a hólánc nyomait, felderengett agyam legmélyebb bugyraiban, hogy ez nem lehet véletlen.


Közben a Taurus nevű szörnyeteg motorterében Pusi észrevett egy Skoda generátort. Hát igen, a vér nem válik grízzé.


Gyors hósárgítás, majd az új felnidivat tanulmányozása következett.

Pusi és a Teszkós hódísztárcsa esete (hód íz tárcsa?):


Bence diszkrét Skoda jeles dizájnolása:


És Dzso pályafelnije:


Elvoltunk, mint a fülesszatyor, közben Mackósék újra nekiveselkedtek az útnak, majd percek múlva jött az infó, hogy gyerteknyugodtan, simaügyez, nemkellfélni, nemfogfájni. Nekünk nem fájt, csak a lengőkaroknak, a köténylemeznek, meg úgy általában minden alkatrésznek, ami tengerszint fölött maximum 30 centiméterre helyezkedik el egy normális faroson. Azt még hozzátenném adalékinformációként, hogy az összes autó meg volt ültetve, plusz ültünk bennük legalább ketten (+csomagok), úgyhogy tökéletes képviselői voltunk a Skoda Motorsport offroad divíziójának.


Úgy 5 kilométer után született meg a döntés, hogy innen már nem megyünk tovább. A humanoid lényeken kívül az autók is így határoztak, enyhe felakadással demonstrálva véleményüket. Na, akkor gondolkozzunk. Megfordulni nincs hely, 5 kilométert meg tolasson, akinek két anyja van.



Sayonara elővette a hólapát (félelmetes egyébként, hogy egy komplett autósboltot és egy barkácsáruházat hozott magával a túrára, annak ellenére, hogy előző nap derült ki, ők is jönnek velünk - respekt és tisztelet), elkezdtünk ásni.
50 köbméter hó megfelelő irányban történő eloszlatása után készen állt a Skodafordító berendezés. A feladat nem hangzik bonyolultan: valaki beül, nyomja a gázt, a többiek pedig forgatják az autót. 1 óra múlva az összes autó meg volt fordítva, mi meg szarráfagyva, de nagyon régen röhögtünk már ennyit. Videó hamarosan várható Ricsi jóvoltából.

Visszafelé láttunk még egy útról lezuhant Audit is.


Hát igen, mit ér a Quattro, ha nem uralod...

Lassan elkezdett esteledni, 5 óra múlt, mi meg haladtunk összesen 100 kilométert reggel 9 óta, nem is rossz teljesítmény. A következő szakasz elég haladós volt, elakadás nélkül, viszont ennyire szép tájat még csak filmekben láttam. Gyönyörű szerpentinek, sodrós kanyarok, hatalmas fenyőfák, telihold, hó, a völgyben patakok, viaduktok, mindez az autók lámpája által megvilágítva, erre nincsenek szavak. Sajnos erről a részről nem nagyon találtam képet, de itt egy hasonló, közelítvén egy város felé, ugyanolyan fílinggel:


El lehet képzelni, milyen látvány lehetett mindez a hegyekben...

Gyors tankolás, ahol Pusi maszek módszere a csomagtartó kiolvasztása mindenképpen említésre méltó jelenet volt.


Igen, az ott téli szélvédőmosó folyadék. A részletezéstől eltekintek. A kutasok egyébként is érdekesen néztek ránk, nem is tudom, miért.
Időközben megszaporodtak a jetik és a szervdonorok is, előzgettek minket végig, pedig toltuk neki rendesen. Azon gondolkoztam, hogy vajon a szlovákok ennyire jól vezetnek, vagy ennyire nem tudják, hogy hogy kéne vezetni? Mindegy, nem unatkoztunk egy percig sem.
Úgy 20 kilométerre lehettünk a szállástól, amikor lezajlott a következő beszélgetés a távrecsegőn:

- Szeretnétek még egy talicskaútvonalat?
- Persze, hogyne!
- Ti nem vagytok normálisak...

Ez tény, nem vagyunk, úgyhogy nekivágtunk az ismeretlennek. Az előző elakadós részhez hasonló útviszonyok, koromsötéttel és durva lejtőkkel megtámogatva, este 10-kor. A megállás tuti ottmaradást jelent. Még be is nyögtem poénból, hogy mi lenne, ha jönne szemből egy Favorit, bár ennek az esélye konvergált a nullához, ezen a környéken ember nem jár. Fél perc múlva jött szemből egy Favorit. Engem meg nagyon szerettek.

Sebaj Tóbiás, újra előkerült a hólánc, Kormar levitte a szintidejét 1 perc/lánc alá. Köszönjük szépen.


Láncok fent, mindenki megérkezett, folytathattuk utunkat. Az emelkedő után egy 19%-os lejtő következett, majd egy völgybe érkeztünk, ahol levettük a hóláncot. Itt éreztem újra azt, hogy valami mesében vagyok. Mellettünk nagysodrású patak, amelynek csobogása visszhangzott a környékbeli hegyeken, elképesztően friss levegő, konkrétan rá lehetett könyökölni az oxigénre.


Este 11 körül értünk Liptovský Mikulášba Liptovský Jánba, ahol el lettünk vala szállásolva. Takaros házikó, kedves öreg nénivel és bácsival, abszolút pozitív csalódás volt. Amikor kétségbeestem, hogy nem hoztam papucsot, a lábam meg jégkorszakot idéző kompozícióban díszeleg, a néni elkezdte hajtogatni: papučky, papučky, és kinyitott egy szekrényt, tele papuccsal. Nem is tudtam, hogy a papucs ennyire nemzetközi szó. Mindig tanul az ember.
Persze a legnagyobb papucs 40-es volt, nekem meg 45-ös a patám, de legalább már nem fázott a talpam annyira. Pár pillanatra kölcsönkértem Temonddmeg Dani tangapapucsát is, de az elsődleges nemi jellegeim megváltozásától való félelem közepette gyorsan vissza is szolgáltattam őket jogos tulajdonosának.


A biológiai fegyvernek minősülő zoknikat hermetikusan elzártam a külvilágtól egy zacskó segítségével, majd kéz- és lábmosás, táplálkozás után beültünk a közös helyiségbe. Ekkorra már majdnem éjfél volt, mindenki hulla fáradt, de azért előkerültek az alkoholizálásra szolgáló eszközök, és elkezdődtek a bajok.
Temonddmeg "Parádé" Dániel feltalálta a Bohorovkát, amit úgy kell elképzelni, hogy a fél deci Becherovkát egy deci borral támogatta meg. Érdekes tanulmányt készíthetünk a Bohorovkázás különböző fázisairól.


A látvány perceken belül elfajult:


Majd a konstans progresszivitás jegyében felvette a "vigyorgok, de mi van?" arcot:


Na jó, azért másokról és készültek érdekes képek.



Nem háborgatom tovább a közízlést, a további képek megtekinthetőek itt.

Hajnali 3 körül már kezdtünk kidőlni, így elhatárolódtunk a további alkoholizálástól, pedig azon ritka alkalmak egyikét tapasztalhattuk meg, amikor még maradt bőven felhasználható italmennyiség.

Reggel 7 után pár perccel Dzso abszolút diszkréten, már-már anyai szeretettel ébresztgetett minket (telefonról egy hadsereg üvöltése bele az orcánkba), rendkívül kipihentnek érezte magát mindenki. Kötelező vödör kakaó + cigi kombó, az erkélyen ez a látvány fogadott:


El tudnám nézegetni minden nap...

9 körül már újra úton volt a társaság, volt 1-2 csapatós szakasz, de csak a "szokásos" gyönyörű táj, és a kilinccsel előre történő közlekedés jellemezte az etapokat.


Mondjuk rendesen beszartunk, amikor megjelent a szembejövő sávban egy mozgó hókupac. Talán valami Peugeot lehetett, amelynek rendkívül magas értelmi szinten lévő tulajdonosa úgy gondolta, nem kell letakarítani a havat a kocsiról. Konkrétan tényleg úgy nézett ki, mint egy kisebb fajta jéghegy, csak az első szélvédőn lévő 20x20 centis kémlelőnyílásból jöttünk rá, hogy nem az Északi-sark egyik darabja száguldott el mellettünk. Tükör, lámpa, ablak, minekaz?


Sajnos nem sikerült lefényképezni a delikvenst, pedig simán beküldtem volna a TotalCar-ra kémfotó gyanánt.

A nap fénypontja kétségkívül az a szakasz volt, amelyik állítólag minden Tátra-túrának kötelező része, de mivel egy újszülöttnek minden vicc új, hangos gügyögéssel és fitymacsattogással kísérve haladtunk végig a jó 20 kilométeres csapatós szakaszon. Széles út, szinte nulla forgalom (de meglepően sok magyar), tökéletes minőségű hó, hát ilyen nem is létezik. Persze izzott a walkie rendesen, nehogy valakinek baja essen. Pedig Baja Magyarországon van, na mindegy.


A hegyről leérkezvén volt egy kis para, ugyanis megérkeztek a rendőrbácsik. Egy darabig azt hittük, mi vagyunk a vadászat célpontjai, de amikor ők is használatba vették a racsnit az elfordulás megkönnyítésének céljából, felsóhajtottunk. Ott készült az első igazi csapatkép is:



Így néz ki a csapatunk, amikor egész nap csapatunk. Ez meg jajdeszar volt. Egyébként még így is hiányoznak páran a képről, többek között Papa is. Bár az sem kizárt, hogy ő fényképezett.

Hazafelé igazából már nem volt semmi extrém történés, legalábbis annyira hulla voltam, hogy nem nagyon maradt meg semmi. Találtunk egy full noname benzinkutat, ami két dolog miatt is érdekes volt.


Az egyik érdekesség a kutas leányzó mosolya volt, amely úgy sugárzott, mint napfény a sötétségben. Nagyon adta. A másik érdekesség a budi, és itt jön képbe a post elején említett Teszkós wc is. Ha létezik kontraszt a világon... Gyönyörű tisztaság mindenütt, a szarószékek előtt újságok, ha valakinek kedve támadna olvasgatni. Fullra töltött papír, és olyan illat, amilyet nemhogy wc-ben, de még sehol máshol nem éreztem. Komolyan elgondolkoztam, hogy be kéne költözni. Ez Európa!

Vettünk egyébként Deli csokit, ami finom volt, meg Mackós valamit, amiről nem tudta, hogy mi, aztán felolvasta a címkén található szöveget Dzso bácsinak. Ez a párbeszéd így nézett ki:
- Blablablablabla, ez szlovákul mit jelent?
- Szójaszelet.
- Úristen, mit vettem???

Diszkrét röhögés harsant fel a távolban, s lavinák zúgtak alá a végtelenbe.

Na jó, rövidre fogom, mert már rágjátok a fülem, hogy hol a következő post. Így is dél óta írom folyamatosan, és már 6 óra múlt.

A következő keményebb résznél Dzsonak megadta magát a kipufogója, vagyis egy csavar engedte el magát, de már jött az info, hogy másnap fillérekből megcsinálták, úgyhogy ez sem volt annyira vészes. A határtól 80 km-re érzékeny búcsút vettünk egymástól, és szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába.
Este 8 körül értünk vissza Pestre, Pusiék háza előtt Ricsi még fényképezett egy Favorit coupét.


Negyed 10 körül már itthon voltam.
Mindent összevetve fantasztikus volt a túra, jövőre mindenképpen ott a helyem, de remélhetőleg már saját autóval.
Köszönöm Pusinak, hogy boldogíthattam az anyósülésről két napon át, köszönöm Ricsinek, hogy hazahozott, köszönök mindenkinek mindent, de leginkább Dzso bácsinak köszönjük ezt az élménydús két napot!
További képek és videók hamarosan, addig is legyetek rosszak, és amíg esik a hó, csak kilinccsel előre.