Egy rég nem látott ismerős

A hétvégét nagyanyámnál töltöttem. Fantasztikus időnk volt, csiripeltek a döglött madarak a fél méteres hó alatt. Lapátolás rulz (lap áttolás? hova?), nehezítésként nem volt lapa, mert a környéken élő kedves-bájos orkok valamelyik éjjel megvásárolták ingyen a lapát, remélem a meglovasított kisbalta után ez is a szívükbe áll majd idővel. Egyébként nem tudom, mi a lófarhátnak ennyi hó ide, miközben a sivatagban hiány van belőle, dehát vannak még nagy kérdések az életben, pl. mi volt előbb, a tyúk vagy a skodás?
Ha már úgyis ott voltam, gondoltam beugrok Erzsike nénihez is, akinél kedvenc Kázmérom el lett szállásolva télire hirtelen felindulásból, amíg nem lesz rajta műszaki.

Erzsike néninél szintén 500 köbméter hó várakozott rám a garázs előtt szomorú kiskutya szemekkel, de nála legalább volt még hólapát (pedig alamíjnijum), így percek alatt sikerült egy másik dimenzióba áthelyeznem a hó jelentős részét.

A garázsajtó kinyitása után végre megpillanthattam Kázmér hátsó felét, akinek még mindig fantasztikusan jó segge van, csak kicsit megtrottyosodott így a 2 hónap állásban. A nyomokból ítélve a környékbeli macskák orgiákat rendezhettek a tetején, vagy legalábbis szánhúzó versenyt tartottak, bár erre utaló szánokat nem találtam. Tényleg, hogy mondják azt másképp, hogy hóban sikló közlekedőalkalmatosságom-középkori tisztségviselőm? Hát szánom-bánom.
Lényeg, hogy jól telibe volt rosálva a tető és a motorháztető is néhány helyen, ezeket az atomtölteteket egy kis hó és egy unknown rongy segítségével eltávolítottam. Sőt, ha már így nekiestem, gyorsan körbe is polírozgattam az autót, már amennyire a lehetőségeim engedték.


Ezen a képen a tető csillogása figyelhető meg árgus szemekkel.

Az alapvető higéniai óvintézkedések megtétele után megnyomtam a "Kitt, szállj ki a kocsiból" feliratú gombot a távirányítón, és csodák csodájára kinyílt az ajtó, legalábbis az az egy, amelyikben még működik a központi zár. Mondom wtf, 2 hónapja állsz itt a mínusz végtelen fokban, és még az akksit se szívtad le? Na akkor slusszkulcs be, kuplung ki, fogak össze, indítás: nyeeeeeaaaaaaooooouuuuuuu. Ennyi. Nem, nem a vedlésnek indult lótetű adta ki ezt a hangot, Kázmérnál ez ennyit jelent: "Élek még, de haggyámá békén, mi a szarnak cseszegetsz, ha úgyse viszel ki innen? "
Teljesen igaza van egyébként, így a beindítási procedúrát a továbbiakban inkább hanyagoltam. Motorháztető felnyit, kiegyenlítőtartály kupak levesz, nincs befagyva, zsír. Sőt, még mintha víz is lenne benne, úgyhogy remélhetőleg a fagydugók is megúszták, mint etióp gyerek fél perc alatt a négyszázat egy csomag ropiért.
A kerekeket szemügyre véve feltűnt, hogy nem maradtak hűek a nevükhöz, vagyis már nem teljesen kerekek. Ennek oka a levegő indokolatlan távozásában keresendő.


Pumpa hiányában kicsit odébb toltam Kázmért, legalább ne egy helyen nyomja szét a maradék használható gumit, de újra megtapasztaltam az örök igazságot, miszerint mindig az első benyomás a legmélyebb, és ez így van a guminál is. Most legalább két helyen van rajta benyomás. Bár a gumik úgyis cserések lettek volna műszakira, reménykedtem benne, hogy legalább a gumisig el tud gurulni az autó, de a látottak alapján inkább elpattogás lesz belőle.

Búcsúzóul körbetörölgettem még egy kicsit, majd könnyeimmel küszködve megígértettem vele, hogy jó kisfiú lesz, és megeszi a rászaró macskákat. Halk dudaszóval búcsúztunk el egymástól, ő az üzemi kürtöt használta, én pedig a garázsajtó mellett lévő téglába rúgás által előhozott hangeffektusgyűjteményt (sssztakrrvvaaÚÚÚÚÚÁÁ) alkalmaztam. Azt hiszem, az enyém hangosabb volt.



Remélem, hamarosan újra láthatom.

2 megjegyzés:

Kese írta... / 2010. február 10. 19:52  

:(

Semetka Zoltán írta... / 2010. február 12. 20:42  

Ilyen jó írást nagyon ritkán olvas az ember, szívesen elmennék én is ilyen túrákra. :)
Nekem is van egy Skoda 120-am.