Holnap Extrém

Hát ezt is megéltük. Holnap végre megtudhatom, milyen érzés Sandrának lenni. Nem, nem kell semmi rosszra gondolni, nem műtetem (= nem igazi hulla) át magam, csak elhelyezem az ülőszervemet egy versenyszemélygépjármű jobb első ülésén, ahogy Sandra is tette ezt a tavalyi év folyamán hihetetlen gyakorisággal. A pilóta Pusi lesz, a helyszín pedig Szentkirályszabadja, ahol megrendezésre kerül az idei első Extrém kupa.
A pályarajz valahogy így néz ki:


Pusi már írt egy itiner-szerű skiccet, de nem lesz ez ilyen egyszerű. Majd a pályabejárásnál kiderül, hogy a J2 valójában J2-e, vagy inkább J3, és a balos lassító miért jobbos... Szóval bonyolult na, nehezítés képpen Pusi felrakta a nyári gumikat, pedig havat mondanak. Megyek is aludni, 3 óra múlva már kelhetek fel, mint Standup Johnny...

2 megjegyzés:

mikk írta... / 2010. március 6. 5:27  

omygod. a bejegyzesbol ugy tunik, mintha valami komoly versenyre keszulnenk, itiner, meg minden egy szlalompalyara. vah.

pedig mindez csak a szukseges tanulas a szeptemberi vegso celhoz :)

Maybe írta... / 2010. március 6. 20:48  

Pedig komoly verseny volt, legalábbis ti komolyan mentetek :)
Meg így legalább elolvassa valaki :D