Arculatváltás

Gabi múlt héten megemlítette, hogy talán le kéne már cserélni a régi fejlécet, ha már úgyis új Kázmér van laza 2 hónapja. Igazat adtam neki, az egyetlen gond csak az, hogy az új dekorral még nincs kétszázzallapjávalmenős kép, ami feldobná az amúgy dögunalmas dizájnt. Aztán megtaláltam ezt a képet. Bele lehet hazudni, hogy valamelyik trópusi esőerdőben készült, és bele is hazudom. Ha már fejléccsere, akkor komplett arculatváltás, hát ez lett a maybe130 2.0. Lehet ámulni, bámulni, bénulni, cénulni. A fejléc alá nagyon diszkréten sikerült elrejteni a szponzori reklámokat, bár Imike honlapja még nem él, de élni fog. Addig is menjetek vezetni tanulni Kurinszki Gáborhoz.

A szegény ember, a szamár, és a kocsmáros

Rohadtul nem lesz szó itt semmilyen szegény emberről, szamárról se, a kocsmárosokat meg hagyjuk. De már annyiszor dizájnoltuk szénné szegény Kázmért, hogy elfogyott az összes kreatív bejegyzéscím. Pedig tegnap éjjel megint itt járt Imike. Mivel 2 hónapja megígérte, hogy holnap befejezzük Kázmér összevissza ragasztgatását, ezért tegnap már meg is történt a holnap, ráadásul már ma fejeztük be. Tehát holnapután lett kész a 2 hónappal ezelőtthöz képest. Imi szerint. Lényeg, hogy ide volt orientálódva végre.
Hogy a folyamatot megkönnyítsük, Kesével leharaptuk az ablaktörlőket. 26 éve bontatlan ablaktörlőt bontani jó dolog. Apróbb nehezítés, hogy este 10 körül már nem szabad hangosan káromkodni, mert felébrednek az oposszumok. Mondjuk alapban nem nézett minket hülyének senki, hogy az éjszaka kellős közepén ragasztgatunk mindenfélét egy jajdeöreg márrégenbontóbanlenneahelyeennekaszarnak autóra, előtte pedig szexi piros vödröcskével és szivacsocskával készítjük elő a felületet.
Kese elektronikai műszarász lévén alkotott egy instant bányászlámpát, amely egy MADZAGból és egy izzóból állt. A madzag szakkifejezést nyelvújító Kese barátunk használta. A szakkifejezés másképp mondva pedig szakszó. Így néz ki egy szakszó:


Nekem meg Sachs kuplungom van, amiből ha sok lenne, és körberaknám őket, akkor pont kiadna az is egy Sachs O-t. Hihetetlen.
Nagyon hasznosnak bizonyult ez a megoldás, egész jól lehetett látni vele, amikor Kese épp nem csinált zárlatot, vagy nem vágta földhöz, stb. Holnap megyek új izzókészletért. Az akksi egész jól bírta a gyűrődést, pedig nagyobb terhelést kapott, mint a paksi, vagy ahogy Imike mondaná: Kaksi atomerőmű. A Tom erő mű, a Jerry erő az igazi.
Képet az éjszaka folyamán nem csináltam, de ha csináltam volna, akkor nagyjából így nézett volna ki:


Mint tudjuk, sötétben minden tehén remete. Közben egész jól haladtunk, csak a küszöb segített lelkes csapatunk idegrendszerének leépülésében, Imi barátnője pedig rájött, hogy mégis zavarja, ha valaki birizgálja a haját, és közben sípol. Hajnali 1 körül el is készült a remekmű, és kiderítettük, hogy hol játszódhatott Joseph Heller A 22-es csapdája c. regénye.


Jaigen, Kázmér meg ilyen lett:

Még hiányzik a küszöbről egy fekete csík, de ez már részletkérdés. Ha az egésszel tisztában vagyunk, akkor szintén a rész lett kérdés.
Köszönöm Imikének a kemény munkát, Kesének az elektronikai segédletet, és Annának, hogy nem robbant fel az agya a hülyeségeinktől. Tanultunk a nehézségekből, legközelebb ilyen pozícióban fóliázunk küszöböt:

Szpíd - A 2-3-4. hely, és a különdíj története

Na. Végre. Másodikak lettünk. Meg harmadikak. Sőt, negyedik helyen is végeztünk. Mégsem álltunk dobogóra. Hogy is van ez?

Hajnali 5 körül ébresztett a tavi rinocéroszom, hogy ideje lenne felkelni. Kinéztem az ablakon, szakadó eső, de a Taft még mindig tart. Persze előző nap mostam le Kázmért, úgy csillogott, mint béka segge a vazelines vödörben. Zsír, akkor ennek is sok értelme volt. Kese és Sandra 6 körül érkezett a negyedik vágányra, addigra nagyjából elkészültem, levittem a 2 slicket a szépségdíjas felnikkel, amiktől még mindig öklendezési rohamaim vannak. Kázmért kitoltuk a lakótelep széléig, mondván ne ébredjen fel mind a 600 ember az indításra, csak 583. Pöccröff, na akkor csak fasza lett a gyújtás, indulhatunk Kukucsra. Egész úton odafelé azon gondolkodám, hogy mondjam el anyámnak, tuningolt a Skodám. Meg azon is, hogy mi a szarért megyünk még, amikor már rég ott kéne lenni. A Debrecen táblánál már kezdtem sejteni, hogy eltévedtünk. Salzburgnál már erősödött bennem a sejtés. Párizsban volt egy szép kereszteződés, ott picit elrúgtam neki, mire kedvenc kisautóm 2 puffanással, és egy leállással válaszolt. Na, végülis már majdnem 100 km-t kibírt gyújtáscsere nélkül, épp ideje volt összeszarni magát. Félreáll, parkolóig kocsittol, fél falu kiröhög, motorháztetőt felnyit, áhá. Megint átugrott 90 fokot. Kese közben közölte, hogy eltévedtünk. Nemá, tényleg? Az is kiderült, hogy hiába raktuk rendbe a vezérlést, a gyújtás alja szét van verve, azért ugrál át, ha olyan kedve van. Na jó, Kese tuning megtörtént, Kázmér újra jár, csak nem nagyon kéne 3000 fölé forgatni. Végülis versenyre megyünk, sima ügy lesz. Pár nappal később meg is érkeztünk, csodaszép szar idő várt Kakucson is.
Volt vagy 1 óra az edzőkörök teljesítésére, addig rendbe kellett rakni a gyújtást, felrakni a kerekeket, lerakodni a tüzifát, miegymás. Sandra elment nevezni, én meg megbuktattam az autót gépátvételen. Aztán végül csak átment.
Ezalatt össznépi rohangálás, Bacsi hozta a múltkor véletlenül hazavitt Favi gyújtás tetejét, Tominál meg volt épp egy alja. Sőt, nála még emelő is volt, Perkonál pumpa, Gabinál nyomásmérő, Kese meg újra instant szerelőgárda lett. Csak összekukáztam a fél skodaklubtól az autót megint.


Elindultunk Sandrával az edzőkörére. A pálya már kezdett felszáradni, ennek ellenére még élt a takonnyal felöntött fíling. Orrtolás kötelező, de Sandra nagyon ügyesen megoldotta a feladatot. A Fabia meg meglepően keveset imbolygott kanyarban, egész jól fogja az utat. Azt hittem, olyan lesz, mint Ödön néni kocsmázás után. Meglepődtem.

10 óra előtt 2 perccel el is készült a gépjármű. Na, akkor gyorsan fel a pályára, amíg meg nem döglik újra a gyújtás. Háháááá, a "kilinccsel előre" alapelvet felváltotta a "csutkára alászedett kormánnyal egyenesen" szlogen. Hátul a Yokohamák, elől meg ezek a fisfos háború előtti Continentalok. Azért néha sikerült megindítani a fenekét is, természetesen erről nem készült kép. Meg úgy általában megint kevés kép van Kázmérról, gondolom a nyugalom megzavarására alkalmas hátsó felni miatt. Nem is baj annyira.
Lejöttünk, elbőgtem magam, hogy ennyire orrtolós szarban még sosem ültem. Gabi hozott nekem zsebkendőt, hatalmas rózsaszín szívecskés plüssmacit, és azt mondta, hogy ha megszárad a pálya, jobb lesz ez. Mint utólag kiderült, igaza volt.
Aztán kezdetét vette a küzdelem. A gladiátorok felsorakoztak a küzdőtéren, Sandra 4-essel a pályán. Már majdnem teljesen száraz volt az aszfalt, úgyhogy nála is csökkent az orrtolási hajlam, élvezte is rendesen, és még az ideje se lett rossz.


Kicsivel később Sandra újra a pályán, de immár Kázmér színeiben (igen Pusi, mekgájverszalag-narancs kombó), én meg ott találtam magam a bal1-en. Rajt-cél győzelem, annak ellenére, hogy egyedül voltunk a pályán, senki nem előzött meg a 3 kör alatt. Hallelujah.


Az orrtolás még mindig megmaradt, de már sokkal élvezetesebb lett a gépjármű viselkedése. Konkrétan beszartam, hogy mekkorát fordul, és mennyire stabil. Libabőr a kézen és a szőrszálak a háton, körülbelül úgy állnak, ahogy a lábam áll a gázon - mondta anno Sub Bass Monster. Hát ezt teljesen át tudtam élni. Ezúton is köszönöm a futóműves brigádnak, hogy sikerült végre olyan autót összerakni, amilyet mindig is szerettem volna. A motor is gyönyörűen szólt, a váltó is pontos volt, mintha még a fék is fogna, hihetetlen. Ez nem is Kázmér, ez valami ufó.



Pályáról le, go az időmérő szobához (open air intézmény), 2'41 95. Rajtam kívül még 826-an mentek 2' 41-es időt, Skodálatos Dani például 2'41 92-t. Akkor azt hittem, hogy a 3 század különbség szorosabb, mint a rés Kelemen Anna lábai között, de később rá kellett jönnöm, hogy egyik sem szoros. Sajnos ez utóbbit nem személyes tapasztalat alapján írom, de ami késik, az a MÁV.
Megcsillant a szememben a remény, és a közeledő villamos lámpája is. Ebből akár még jó eredmény is lehet. Na, akkor pakoljuk ki a személygépjárművet. Hátsó ülések ki, hifi ki, kárpitok ki, Orbánvi Ki. A csomagtartóból is eltávolítottunk minden fölösleges egységet, a motortérből meg kiköltöztettük az oposszumcsaládot.


Ez csak a kipakolt cucc fele. Ekkor jöttem rá, hogy eddig illegálisan hajtottam át a 4 tonnás korlázotással megáldott útszakaszokon.


Pusi közben szenvedett a racsnisopos tűszelepekkel, Papa pedig bebizonyította, hogy a kombi Volga igenis vérbeli DTM autó. Legközelebb tényleg ki kéne vinni egy Zilt, rohadjak meg.
Utána táplálkozás, Gabi meghívott egy lavór pálinkára, vagyis inkább kávéra, fíl dö szánsájn, megint jól leégett a nyakunk, néztük a versenyt, egyszercsak újra Sandra volt a pályán. Még ügyesebb volt, mint előzőleg, majdnem 10 másodpercet javult, ezzel be is biztosította magának a női kategória 2. helyét.
22-es rajtszám lévén Kázmér már izgett-mozgott, odabaktattunk a bejárathoz, aztán a rajthoz. Gabi javasolta, próbáljak meg picit finomabban rajtolni, mint az előbb, mert nincs sok kedve végáttételt cserélni. Nekem sem volt, meg hülye is vagyok hozzá, úgyhogy finoman rajtoltunk.



A video talán nem adja át a fílinget, de belülről eszméletlen jó volt. Kicsit még így is tolta az orrát, hiányzik előre a slick, mint Terry Blacknek a fitymacsattogás. Volt 2 nagy hibám, leginkább a fejemben, ugyanis benne élt még a tavalyi pálya, és rendszerint elvettem a célegyenes után a gázt, pedig simán át lehetett volna tolni a kanyaron, ami most majdnem egyenes volt.


2'39 27, ez pont elég volt a kategória 2, 3, és 4. helyére is. De melyik kategória? A versenyen úgy nézett ki, hogy nem volt elég induló a kategóriánkban, ezért egyel feljebb raktak minket. Túra3-ban negyedikek lettünk volna, aztán egyel lejjebb, Sk2-be kerültünk, ott szintén negyedikek. Ha lett volna Sk3, akkor az ottani állás szerint 2. hely. Aztán úgy volt, hogy különdíj. Ma meg Kika hívott, hogy mégis volt Sk3 kategória, mert egy Fabiát véletlenül lejjebb soroltak. Megnéztem az idejét, na itt jön elő az a szűk különbség, amit Kelemen Annánál nem értettem.

Tehát a kategória végeredménye:

1. Sziklai Péter 2'28 47
2. Fekete János 2'39 26
3. Nemmondommeghogyki 2'39 27

Éreztem én, hogy el kell menni a második futam előtt kakilni. Nagyjából ekkora súlycsökkentés elég is lett volna. Hát még ha reggel borotválkozok...
Úgyhogy hivatalosan 3. hely, de nem is ez a lényeg. Eszméletlenül jól éreztük magunkat újra, Sandra kapott egy gyönyörű kupát, elvileg az enyém is megérkezik majd valamikor. Kázmér végre úgy szól, mint a sivatagi veréb párzási időszakban, el lett találva a futómű is, bár ez már nem futómű, ez már lassan futóigazi.


Ez meg egy jó kép. Sandra örül, van minek. Én meg köszönöm neki ismét a segítséget. Meg mindenki másnak is. Legközelebb már 4 slickel támadunk, remélem... Meg ideje lenne már megtanulni vezetni is.

Ja, majd' elfelejtettem. Kázmérral hazafelé semmi gond nem volt. Bekanyarodtunk a parkolóba, egyetlen üres hely volt. Kázmér meglátta, puffant kettőt, megállt. Még 5 métert kellett tolni rajta. Nem is indult be már aznap többé. Ez kb. a tizedik eset, hogy egész nap állja a sarat, erején felül teljesít, hazahoz, és a parkolóban megáll. Ha ezek után valaki azt mondja, hogy nincs lelke... Hát nem tudom.
Vasárnap délután egyébként újra beindult, pedig gyakorlatilag semmit nem csináltunk vele. Elfáradt szegény, megdolgozott rendesen.
Kázmér, köszönöm Neked is, azt hiszem, rád is igaz a mondás: k.rvából lesz a legjobb feleség. A kérdés már csak az, hogy Te jelenleg melyik vagy...

I got a need for speed - vezérmalac

Ööö... Vezérműlánc. Holnap újra dílertalálkozó a Speed-Por-Ex Kupán, Kakucson. Mi is készülünk nagy erőkkel, ami egy éjszakába nyúló vezérműlánc-cserével teljesedett ki, főszerepben Kesével, Pusival, Kázmérral, és szerény személyemmel. Kázmér gyújtása újra elhalálozott, béke poraira, hogy a Jóisten dobálná meg őszi szüret után megmaradt helikopterfejű földigiliszták tetemeivel. De legalább megvan a diagnózis. Több, mint egy éve szenvedek már a gyújtással, eddig a rekord 400 km volt, amit kibírt. A negatív rekord 2 gázfröccs. Már nézegettük régebben is a vezérlést, hátha ott a gond, de nem találtunk semmi mutációt, hiába rángattuk, téptük, rajzoltunk rá zsírkrétával. Aztán egy szép nyári napon, az őszi hó halk csobogása közben, a benzinkút ölelésében két diszkrét robbanás hagyta el kedvenc Kázmérunk kipufogóját. Lángcsóva powa', de olyan, hogy még a streetracinges gyerekekben is megállt a szar, a vizilovak pedig felböfögték az előző éjjel elfogyasztott diófát ijedtükben. Ok, akkor ma se megyünk dolgozni. Másnap Bacsi lejött, kivette az elosztót, és mély együttérzéssel tudatta velem, hogy bizony az alja 180 fokkal el van fordulva. De vajon miért? A vezérlés rendben... vagyis... öööööö... Ennek a meghajtókeréknek mennyire üzemszerű a közel fél centis lógása? Na, forgassuk meg a motort... Most jó. Csak bizonyos szögben lóg, de akkor nagyon. A vezérműláncon Jimi Hendrix bármikor eljátszaná a Hey Joe szólóját, ha még élne. Nem volt laza, az a lényeg.



Első gondolat: fel van lazulva a lánckerék végén lévő anya, azért lóg. Tudunk vele valamit kezdeni? Egyelőre nem nagyon. Ok, felgyújtottam az autót, közben Bacsival lájtos sztorizgatás a lángok mellett, Kese is beugrott kicsit szalonnát sütni, aztán go home. Kázmér meg pihenjen csak pár napot, ráfér, majdnem 15 km-t mentem már ezzel a gyújtással, elég kimerítő lehetett ez számára. Mindez múlt hét szombaton történt.

Tegnap délelőtt Kesével nekiestünk az állapotmentésnek, mint hülyegyerek az ajtófélfának. Első körben le kellett engedni az olajat, ezt a gödöllői Shell kutasok szponzorációjának köszönhetően egy üres kannával megoldottuk. A kanna fűrészelése közben szem előtt kellett tartani mind a funkcionalitást, mind a dizájnt, így született meg a végleges forma.


Szerintem gyönyörű lett, Walter da Silva is megnyalná utána mind a 10 lábujját. Érdemes megfigyelni az olaj áramlását elősegítő lehelletfinom bevágásokat, amelyek felrejlenek a kanna alján. Természetesen a természet a legtermészetesebb formák alkotója, ezt is egy cápáról lestük el:

Lökös le, hátfal le, vezérdekni le, karter le. Közben nem fújt a szél, nem ment tele a pofám porral, meg az olaj sem. Nem baj, majd átszűrjük harisnyával. Kesének el kellett ugrania, aztán gyorsan vissza is ugrott. Nekem meg a szívem, ki a helyéről. A vezérműtengelyen lévő anya jól meg volt húzva, nem az volt a gond. De mintha hiányozna valami hézagoló alátét a lánckerék mögül...


Gyors telefonálás, Gabizaklatás, elvileg minden ott van, aminek ott kell lennie. Nagy buta fejjel feldobtuk az új láncot, há némá, ezzel meg jó.


És ekkor ugrott be: Anno, amikor a motor épült, Kikával megbeszéltük, hogy a Fabia főtengelyhez Fabia lánc kell. Logikusan hangzik. Pedig nem az kell, hanem Favorit, ha a blokk és a vezérműtengely is az. Hát ez volt az a csattogó hang a kezdetek óta, és ez verte szét állandóan a gyújtáselosztót. Átmérőre, hosszra megegyezik a két féle lánc és a kerekek, de a vezérműtengelyre felcsusszanó lánckerék a Fabiánál 4 mm-el vékonyabb. Ha az ember nem figyeli, az életben nem veszi észre, abszolút nem feltűnő. Na jó, lánc a helyén, de az ékszíjtárcsát már nem tudjuk a helyére rakni, mert nincs 24-es kulcs*, meg kéne a harisnya is, a karterban pedig annyi a fémreszelék, mintha a Terminátor verte volna bele a... haját.

*akkor hogy vettük le? Megint kiderült, hogy Kese erős. Két ujjal lecsavarta...


Pusi calling, majd meló után leugrik, hoz 120-as kartert, hozzá való szívókosarat, miegymást. Gyorsan bebugyolálam a motor alját, hogy a nem létező szél ne fújja tele a nem létező porral.


Igazán szép lett a bugyola, anno egészségügyi tanfolyamon valahogy így tanították a nyomókötést is.

Telt-múlt az idő, Kese visszaért, Pusi is hívott, hogy úton van, irány a Teszkó, a minőségi harisnyák mekkája. 250 Ft-os egységáron dobálták a cuccot, megvettem a legnagyobbat, mellé egy kis tégely zsírt, 2 sört, Kese még elhelyezett egy kisebb fajta kerti kombájnt is a bevásárlókocsiban. Nem néztek ránk érdekesen a pénztárnál, az a lényeg. Mondjuk a pénztáros néninek nem nagyon volt ideje ilyenekkel foglalkozni, jobb pillanataiban akár percenként is lehúzott egy vonalkódot. Vagyis vonalkódat. Vagy neked nincs vonalkód?

Irány vissza Kázmérhoz, égett a kezünk alatt a munka. Vezérdekni fel, szívókosár fel, karter fel, csak egy csavart sikerült érintőre beletépnem. Nem baj, nem csöpög egyelőre. Közben Ricsi is megérkezett, és szurkolt nekünk vadul, Kese meg elkezdte szétbombázni a generátoromat. Már régebben is gyanús volt, hogy mintha kicsit keresztben közlekedne az ékszíj, de mostmár bizonyossá vált a dolog. Ki volt alátétezve a generátor ékszíjtárcsája. Az alkotó lelki világát nem sikerült megértenünk, ugyanis alátét nélkül pont jó lett volna, így meg pont szar volt. Jobban belegondolva, az az alátét nagyjából kihézagolta volna a vezérműlánc kerekét... Tehát végülis jó, hogy volt, csak rossz helyen.

Generátor kész, ékszíj fel, fel, FEEEEL... Nem baj, Pusinál volt tartalék. Újabb fél órás tologatás után Kázmér életre kelt. Sokkal halkabb, mint volt, alapjárattól gyönyörűen húz, nem rángat, mint döglött verebet a macska, nem csörög, nem csattog, csak egy kis szelephangja van, de azon egy beállítás segíthet. Már-már olyan, amilyennek egy autónak lennie kell.

Holnap Kukucsring, majd meglátjuk, hogy mit sikerül így összehozni. A futómű még teljesen ismeretlen számomra, a fékek is, a kormányművel sem volt még időm barátkozni, ezek után pedig már a motor is másképp reagál a gázadásokra, mint eddig. Érdekes lesz, az biztos.

A segítséget pedig újra köszönöm Kesének, Pusinak, Bacsinak és Ricsinek.

Orrszőr

Vagyis Orfű. Skodatali. Nemzetközi. Huh.
Azt sem tudom, hol kezdjem, annyi minden történt. Mondjuk az elején... Végülis Kese gépével mentünk le, szegény Kázmért meg alig tudtam megnyugtatni pénteken reggel a parkolóban. Nagyon sírt, egész évben erre készültünk. Így jár, aki nem nyer a lottón.
Bepakoltuk a fehér lóba a laptopot (Bacsi után szabadon), a kaját, a best of Jenna Jameson DVD-t, és a Barkas sperrdifit. Megtankoltunk, találkoztunk 3 skodás kollégával, egész szépen haladtunk. Kesének egyre jobb a töltése, ráadásul már beépített DJ is van a kocsiban. Ha fékezett, indexelt, vagy egyéb módszerekkel világításra bírta valamelyik izzót, akkor a zene elhallgatott, a lámpa kialvását követően pedig újraindult. Hát igen, a XXI. század technológiája már itt tart, vészhelyzet esetén kikapcsolja a zenét, hogy ne vonja el a figyelmet az útról. Kíváncsi vagyok, mikor lesz a kötelező felszerelések része a döglött generátor.
Dél után pár perccel már a bejáratnál voltunk. Bent már nagyban zajlott a TC forgatás, egész sok autó volt, bár sokan csak a szombati napon érkeztek. Az első 2 óra a köszöngetésekkel telt, aztán körbenéztünk kicsit. Ekkor ért az első sokk: Kb. minden második autón ott figyel már a metálfény, vagy ha nem, akkor minimum egy gyönyörű akril króm/polír felnikkel. Kagylóülés, 4 pontos öv mintha a széria felszereltség része lenne. A farosok 95%-ában minimum Favorit motor, általában nagytengellyel, duplakarbival, négyleömlővel megtámogatva. Ha ezt látnák a Mlada Boleslavi mérnökök...









Le vagyunk maradva, mint a borravaló, az az igazság. Ha jövőre a sperr lesz a divat, én komolyan fejbe lövöm magam. Na de térjünk vissza a lényegre.
Éjszakai kalandtúra. Megyünk? Egyértelmű. Jó dolog éjjel, nulla forgalomban a Mecsekben száguldozni, főleg, ha igazoltató rendőrök álcázzák Kikának magukat. Meg Nojbikának. A forgalmi megmaradt, de azért a zabszemet csak plazmavágóval lehetett volna bedugni a seggünkbe. Következő állomás, ami elvileg poén lett volna, a többiek röhögtek is, csak...


...én hasonló pózban láttam meghalni egy embert alig egy hete... Mondjuk akkor nem ugrott elő senki a bokorból, és nem villantott az orcánkba az ipari reflektorral megtámogatott fényképezőgéppel. Szívroham rulz, innen már csak vissza kellett találni a kempingbe, Bacsiék után toltuk neki rendesen. Bent a társaság nagy része már jól érezte magát, ment a karaoke, folyt a sör, ment a dinoszauruszom-északi népem, akarom mondani dínóm-dánom. Hajnali 6 körül sikerült is elaludnom, egészen kipihentem magam a fél 8-as ébresztőig. Asszem akkor készült ez a kép is, ahol Bacsi éppen Technovikinget alakít, és fenyít.

Szombat délelőtt felvonulás. Én komolyan nem értem az embereket. Jön 100 db Skoda, szépen libasorban, dudálva, integetve, rendőri felvezetéssel. Ez pár embernek nem volt elég feltűnő, simán besoroltak közénk, aztán mutogattak, hogy miért nem haladunk... Legközelebb egy ufóval kéne leszállni a kereszteződésekbe, az talán feltűnne valakinek.
Délután ügyességi verseny, ahol én alakítottam Kese jobb oldali tükrét, meraz nemvan neki már ősidők óta e. Nem azért, mert letörték, csak nem raktak rá a gyárban. Pedig ha letörték volna, akkor meg tudtuk volna bosszulni.



Ezzel egy időben folyt a "recycling car" vezetés. Ő egy 105-ös Skoda volt, a kormányműben egy Polski difivel, ennek eredménye képpen ha jobbra tekerte a nagy kerek izét a földi halandó, akkor balra fordult a vas, és ugyanígy fordítva is. Ha ez nem lett volna elég, az anyósülésnél került elhelyezésre a fék és kuplungpedál, természetesen ott is megfordítva. Mentünk vele. Örök élmény marad.



Érdemes megfigyelni, mennyire szépen harmonizál az ecsetmetál fényezéssel a krómozott szelepfedél és a két gumipó. Többes számban gumipók. Szerencsétlen autó a 43 beépített hűtő ellenére is forrongós kedvében volt, aztán Kika feldriftelt vele a padkára, ezzel vége is lett a bemutatónak. Azért látványos volt.
Este hangtechnika összerakása, tombola, aztán party. Közben jött a telefon, hogy Pécsett már vihar van, 3 borjút hozzávágott a szél az újkapuhoz, azóta csak néznek, mint. Gyorsan átpakoltunk a büféhez, ezalatt az emberek elszivárogtak aludni, a csehek meg elindultak haza. Szerencsére nem kellett nagyon könyörögni nekik, hogy visszajöjjenek, 20 perces warmup után Stonyi és Fafa elkezdhették a koncertet. Persze előttük még stílszerűen felraktam Orsi és Ganxsta Zolee Jött egy felhő c. szerzeményét, hátha odaér a vihar, de nem.
Ésssssss... Hát na, mit mondjak, Stonyi és Fafa tényleg igazi állatok. Minőségi partyhiphop, káromkodásmentesen, igényes zenei alapokkal, nagyon komoly szövegekkel, maximum respect. Megcsinálták a hangulatot rendesen.


Utánuk következtem én, szarabbnál-szarabb zenékkel, de a közönség olyan fantasztikus volt, hogy még ennek ellenére is hatalmasat tomboltak. Köszönet nekik. Közben folyamatosan üvöltözött egy nyomorék, hogy ő szeretné kérni a káeftétől a zafrikát. Miután 15x közöltem vele, hogy nincs meg, aztán a Kese Security is közbeavatkozott, elkezdte csinálni a balhét, fogdosta a csajokat, beszólogatott, közben üvöltözött, hogy AAAAFRIKAAAAAA. Hajnali 1 körül aztán egy nevét elhallgatni kérő személy beleafrikázta úgy a kerítésbe, hogy újra kellett építeni az egészet. Szép, nonfiguratív formája lett a kerítésnek. Később visszajött pár haverjával, akik vasággyal sem érték el a 20 kilót, hogy mi most meg leszünk halva. Kár, hogy emberölés közben újra befostak, és elrohantak. Nem skodások voltak egyébként, csak valahogy odatévedtek a szomszédos erdőből. Ezek után már nem sok kedvük volt az embereknek a bulizáshoz, meg a büfés is elkezdett pakolni, úgyhogy 2 körül szépen elsomfordáltunk.

Vasárnap isteni volt felkelni újabb 2 óra alvás után. Szlalomverseny, padkázás, gumifüst, díjkiosztó, miegymás. Jó volt, na. Amikor elindultunk hazafelé, akkor jöttem rá, hogy milyen fantasztikus volt ez a 3 nap. Mintha egy nagy család lenne az egész társaság. Tudom, hogy elcsépelt, de tényleg olyan... 1 év nagyon sok idő, és rengeteg emberrel nem fogok találkozni most jövő augusztusig, már csak a távolság miatt sem. Hiányozni fogtok!

A találkozó lebonyolításáért köszönetet szeretnék mondani a szervezőknek, nagyon jó munkát végeztek. Köszönöm Kesének, hogy hurcolta a seggemet, köszönöm mindenkinek a beszélgetéseket, röhögéseket, segítséget, mindent.

A képeket a skodaklub.com galériájából loptam, továbbiak elérhetőek itt.

Internesönel Skoda Míting 2009

Ezt is megéltük. Újra itt az augusztus, egyre rövidebbek a nappalok, hosszabbak az éjszakák, drágul a benzin. Már ősapáink óta él a hagyomány, hogy az augusztus 20-i tűzijátékot sok-sok skodással együtt nem nézzük meg. A tavalyelőtti, szolnoki nemzetközi találkozó nagyon jól sikerült, de nem volt annyira komoly az autófelhozatal. Tavaly, Győrben már volt bőven nyálcsorgatnivaló, ezt tették a felhők is, jó kis szakadó eső volt majdnem végig. Idén meg... Naigen, szombatra esőt mondanak. Szombatra, amikor a legjobb programok lesznek, ráadásul este Stonyiék fellépése után lesz egy nagy party is, valami hülyegyerek csinálja a zenét, egy ismeretlen noname szar. Mondhatnám úgy is, hogy unknown artist. Nagyon sok zenéje van, elég beírni a google-ba, slsk-ba, dc++-ba a ezt a nevet.
Az idei találkozó már 4 napos lesz, igazi maraton az eddigi 3 naposokhoz képest. Hogy ne kapjon elviselhetetlen terhelést az agyunk, ezért Kesével csak pénteken indulunk útnak, a csütörtököt meghagyjuk az épelméjűeknek. Kérdés még, hogy hány kocsival megyünk, meg egyáltalán kiével megyünk... Kesének rendesen szét van esve a fehér lova, vagyis ahogy Seggi mondaná, a bombasztik romantik fantasztik lova. Nézd a lovat, lovat! Mmmm... Nézd a lovat, lovat!



Kázmérról meg ne is beszéljünk. Holnap elvileg Keséét nagyjából rendberakjuk Jászfényszarun, aztán meglátjuk, hogy mire lesz még idő csütörtökön. Ricsinek is illene segíteni a motor-váltó berakásban, ami szintén csütörtökre van betervezve. Unatkozni nem fogunk, az biztos. Közben unknown artistnak még ki kéne válogatnia egy csomó zenét a szombati partyra is.
A lényeg, hogy aki eddig nem tudott róla, az mindenképpen tegye szabaddá 2009. 08. 20-23-ig magát, és ugorjon le Pécsre. Bővebb infóért katt ide.
Jah, majd' elfelejtettem: Pénteken dél körül jönnek a totalcarosok is, arra az időre mindenki próbálja meg a legszebb arcát elővenni!

Gondolatok

Ebben a postban most nem lesz semmi vicces. Kázmér elkészült végre, még egyszer köszönöm szépen a segítséget Bencének, Kesének, Pusinak, és Ricsinek (így ABC-rendben). Az utolsó napon is volt vele szívás bőven, de most nincs lelki erőm ezt végiggondolni, máson jár az agyam. A futómű olyan lett, amilyennek mindig is szerettem volna. Betonkemény, és rohadtul stabil. Persze még be kell majd állítani, mert kicsit kóválygós, de a munka lényegi része jól sikerült. Fék egyelőre nem sok van, még be kell kopnia, de többé-kevésbé egyenletesen fog, és nem húz semerre, jó lesz ez. Az ültetés is korrektül sikerült, nincs túlságosan lent, pont jól áll.


Amikor tegnap este elindultam hazafelé, még poénkodtam is egy sort, hogy ha kiszakad alólam a futómű, akkor úgyis benne leszek a kékfényben, nem kell engem félteni. Én nem lettem benne...
Folyamatosan rossz előérzetem volt, meg bejáratós fékkel sem illik száguldozni, úgyhogy nyugis 60-70-es tempóval mentem végig a 21-es úton. Egyszercsak a szurdokpüspöki elágazásnál előttem kb. 4-500 méterre egy fénycsóvát láttam. Először azt hittem, valaki driftel a kereszteződésben. Közelebb érve láttam, hogy a fénycsóva valójában szikra, és a szembejövő autó alól jön. Újabb gondolat: leszakadt a lökös, azt tolja maga előtt. Ekkor már rendesen lelassítottam. Aztán megállt, és megláttam a biciklit. És megláttam az embert... Megálltam, kiugrottam a kocsiból. Nyugodt arca volt, rám nézett. Mintha akart volna mondani valamit, vagy talán mondott is valamit, már nem tudom... A szemében nem láttam fájdalmat, csak segélykérést. Úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen a világon, aki tud rajta segíteni. Nem tudtam. Közben többen is odaértek, de ő csak nézett rám, még élt, követett a szemeivel. Nyúltam a telefonomért, de meghallottam, hogy valaki már hívja a mentőket. Pár pillanattal később már csak a szemét láttam. A tekintetét nem... Tudtam, hogy elment. Engem nézett, amikor elment, nem volt egyedül. Tudom, hogy ez most hülyeségnek hangzik, de éreztem, hogy kell valaki, aki mellette van... Soha, soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetet.
Ezután előrerohantam, hogy leállítsam az érkező autósokat, nehogy valaki rámenjen a biciklire, vagy RÁ... A többség megállt, persze volt pár rohadék, aki csak levillogott, és kikerült. Az egyik mintha át is ment volna a biciklin. Nem tudom, mit gondolhatott, nem akarok senkinek rosszat kívánni, de... Áhh, hagyjuk.
Ezek után felhívtam anyámat, hogy mit csináljak: megvárjam a mentőket, vagy elinduljak haza. Kázmér közben elakadásjelzővel állt az út szélén, tudtam, hogy az akksim halott, úgyhogy nincs túl sok időm. Körülnéztem, sokan voltak már. Segíteni senki nem tudott. Nem láttam semmi érdemlegeset a szikrázó biciklin kívül, azt is csak messziről, úgyhogy szemtanúként sem érnek velem sokat. Eljöttem.
Pár kilométerrel később eszembe jutott az ember arca, és elkapott a sírógörcs. Most is látom magam előtt, ahogy rám néz, és segítséget vár, de nem tudok rajta segíteni. A szemem előtt halt meg. Amikor hazaértem, még jódarabig nem tudtam kiszállni a kocsiból. Annyira rohadék ez a világ. Annyira sebezhetőek vagyunk...
Egy hatalmas tanulsága van az esetnek... Nem véletlenül tilos főútvonalon biciklizni. Ráadásul nem volt kivilágítva sem, sőt, fényvisszaverő mellény sem volt rajta. Ha nem az az autós üti el, akkor egy másik, vagy esetleg én... Lehet bűnbakot keresni, de nem érdemes. Őt is várta valaki otthon...

Nyugodj békében, ismeretlen biciklis!

Egyre nagyobb dolgok - 9. nap

Hogy mennyire kivan már nekem a phaszom... A mai napon rájöttem két dologra. Az egyik, hogy amikor már úgy tűnik, látom a fényt az alagút végén, akkor kiderül, hogy csak egy részeg román vendégmunkás jön szembe zseblámpával, és lehúz cigivel. A másik, hogy Kázmér jobb oldala el van átkozva. Vegyük csak sorra a dolgokat... Amikor megvettem, a jobb hátulja volt meghúzva, jobb oldalon volt letörve a tükör, a jobb első kilincs hiányzott. Pár héttel később a jobb elejével akadtam fel, nemrég a jobb elejével fogtam meg a hóbuckát. A jobb oldalon szarakodik a hátsó hangszóró, most beraktunk előre is kettőt, persze, hogy a jobb oldali a szar. A jobb oldali kp zár sem akar mindig nyitni, meg úgy alapban egy hulladék az egész jobb első ajtó. Ma már szétakadt a nyitómechanika is, kinyitni sem lehet belülről. A futó berakásánál a jobb oldalon szívtunk egy órát, a jobb oldalon szakad szét állandóan a féltengely gumiharangja, jobb oldalon ég ki állandóan a helyzetjelző... Öööö, hirtelen ennyi jut eszembe. A bal oldalával meg... Hm... Asszem az emúlt 3 év alatt soha semmi gond nem volt. De tényleg nem. Na jó, a szívócsonk eltört, ami a motor bal oldalán van, de a tövénél, ami már inkább a kocsi mértani jobb oldala. Ööö, jah, az anyósülés szokott fellazulni, és mivel nem Angliában élünk, ez is a jobb oldal. Ez van, ezt kell szeretni.

Na de a lényeg, mi történt ma... Alapban elaludtunk, úgy volt, hogy 6 körül kelünk, ehhez képest 10-re sikerült is kikászálódnom az ágyból, és még volt pár elintéznivalóm as well. Fél 12 körül értünk le Ricsiékhez, Kese meg 3-ig ért rá, az eső szakadt, mintha dézsából Önt ennék, pedig Ön nem is finom. Pillanatok alatt szanaszét gyilkoltuk a gumibakokat.


Erre azért volt szükség, hogy ha már úgyis betonkemény a futómű, akkor legalább ne üssön fel, csak miután csattant egyet a kötény is. Így fel tudok készülni az ütésre, és pár pillanatra antigravitációs térbe helyezem a seggemet. A képen továbbá megtekinthető a csodálatos brand new gömbfej is. Nem, nem a Hamvai PG, ez egy futóműalkatrész. Ezek után fékcsövek újrahúz (kb. már 20-adszor), mehet be a futó a helyére. Na ja, aha, ha akar. Allah akbar maharadzsa, Lada Trabant labanc hat almafa. Nem akart. Jól leejtettük az emelőről párszor, ettől úgy beszart, hogy fél óra múlva már a helyére is ugrott. Bal oldalon. Jobb oldalon nyilván nem. Ekkor jött Chuck Norris, és bepörgőrúgta a helyére. Közben eltelt vagy 1 óra megint... Jöhettek a féknyergek, persze kiderült, hogy mindkét oldalon feszül a fékcső, de szerencsére volt kéznél kalapács, a tartókonzol meg rugalmas acélból van.


Na jó, futó nagyjából a helyén, Kesének mennie kell, egyedül maradtam Kázmérral. Olyan rég voltunk már kettesben, teljesen meghatódtam. Meghúzgáltam a futóművet, aztán a helyére raktam a stabilizátort, ami egy érdekes mutatvány volt. A 4 csavarból csak 3 volt meg. Elméletileg 6-os csavar kéne bele, gyakorlatilag viszont minden 6-os átesett rajta. Nem baj, erős gyerek vagyok, a 8-as meg úgyis jobban fogja. Persze a 13-as kulcs már nem fért oda rendesen a felfogatáshoz, úgyhogy szépen eljátszadoztam a 200 menettel hatodonként, döglöttmagzat pózban.
Ezek után jöhettek a gátlók. Imádom a cseheket, annyira kreatív emberek. Kitalálták, hogy a Skoda első lengéscsillapítóit ugyan fogassuk mán' fel 7-es csavarral, abból úgyis minden sarkon árulnak 2 marékkal. Ha meg nem, akkor így jártál, szarjál farfekvéses süncsaládot. Végül csak sikerült találni bele való csavarokat. Jöhetett a gátló teteje, ahol megint kiderült, hogy erős vagyok. Kese franciakulcsát úgy szaggattam szanaszét, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A gátlót meg Buddha se veszi ki most egy darabig...



Jah, majd' elfelejtettem, még Kese ott volt, amikor szintén a 10 kilós fejfedőt készítő fát megmunkáló emberrel (gyk. kalap áccsal) vettük rá a kormányművet, hogy rácsusszanjon a ricnis részre.


Ezt a folyamatot később egyedül kellett folytatnom. Nem. Ment. A. Helyére. Nem. Nem. Még most sincs a helyén, pedig már itthon vagyok. Ebből következik, hogy Kázmér ma SEM lett kész. Ha teeneti teret, ató valaévalaé ná nem?
Nem baj, akkor felrakom a kereket, ráengedem az autót, nagyjából beállítom az összetartást és a kerékdőlést, aztán meghúzgálom a féltengelyeket. De hol a kerékkulcs? Neeem, Kázmérkához nem jó sima kerékkulcs, hozzá mindenből extrém kell. A kerékkulcs például egy hosszított 17-es fej valami egészen extrém módon összehozva egy hajtószárral. Na, ezt keresse meg az ember (állat), idegbetegen, hulla fáradtan, egész nap nemtáplálkozás után. Nem is lett meg. Ekkor már kétségbeesve hívtam Pusit, de neki nincs most rendszáma (szarjon kombájnt, aki rendszámot lop), aztán Kesét, de ő meg lemerült. Ricsi dolgozik. Bencének más dolga van. Na akkor gondolkodjunk. Addig gondolkodtam, hogy egyszercsak elkészültem az első ajtók kárpitjaival, szépen rajtuk van a konzol, benne a hangszóró, tök ízléses lett. Kép nincs róla, annyira azért nem lett ízléses.
Amikor már minden lehetséges dolgot megcsináltam, amit ember ilyen eszközökkel képes, lerogytam, és vártam. Egyszercsak feltűnt a királyfi fehér lovon, vagyis Kese fehér Skodá(ba)n.

Persze 10 perc alatt megtalálta a kerékkulcsot, a csomagtartóban volt, amit mellesleg 34x pakoltam ki, be, szét, össze, le, fel, át. Gyorsan feldobtuk a kerekeket, leengedtük az autót, és elindultunk hazafelé. Itt még volt egy komoly akció, ugyanis Keséből kifogyott a benzin. Vagyis az autóból fogyott ki, mire Kese parkolás címén berántotta egy szakadékba. Strapabíró gép ez, egy kis kézisperr segítségével hamar kint is volt belőle, mosolyogva és reménykedve folytattuk az utunkat a kannában lévő 2 deci benzinnel, hátha elér még a kútig. Elért. Hazahozott. Itthon vagyok. Tele van a tököm...

Holnap folyt. köv... (nem unjátok még?)