Gondolatok

Ebben a postban most nem lesz semmi vicces. Kázmér elkészült végre, még egyszer köszönöm szépen a segítséget Bencének, Kesének, Pusinak, és Ricsinek (így ABC-rendben). Az utolsó napon is volt vele szívás bőven, de most nincs lelki erőm ezt végiggondolni, máson jár az agyam. A futómű olyan lett, amilyennek mindig is szerettem volna. Betonkemény, és rohadtul stabil. Persze még be kell majd állítani, mert kicsit kóválygós, de a munka lényegi része jól sikerült. Fék egyelőre nem sok van, még be kell kopnia, de többé-kevésbé egyenletesen fog, és nem húz semerre, jó lesz ez. Az ültetés is korrektül sikerült, nincs túlságosan lent, pont jól áll.


Amikor tegnap este elindultam hazafelé, még poénkodtam is egy sort, hogy ha kiszakad alólam a futómű, akkor úgyis benne leszek a kékfényben, nem kell engem félteni. Én nem lettem benne...
Folyamatosan rossz előérzetem volt, meg bejáratós fékkel sem illik száguldozni, úgyhogy nyugis 60-70-es tempóval mentem végig a 21-es úton. Egyszercsak a szurdokpüspöki elágazásnál előttem kb. 4-500 méterre egy fénycsóvát láttam. Először azt hittem, valaki driftel a kereszteződésben. Közelebb érve láttam, hogy a fénycsóva valójában szikra, és a szembejövő autó alól jön. Újabb gondolat: leszakadt a lökös, azt tolja maga előtt. Ekkor már rendesen lelassítottam. Aztán megállt, és megláttam a biciklit. És megláttam az embert... Megálltam, kiugrottam a kocsiból. Nyugodt arca volt, rám nézett. Mintha akart volna mondani valamit, vagy talán mondott is valamit, már nem tudom... A szemében nem láttam fájdalmat, csak segélykérést. Úgy nézett rám, mintha én lennék az egyetlen a világon, aki tud rajta segíteni. Nem tudtam. Közben többen is odaértek, de ő csak nézett rám, még élt, követett a szemeivel. Nyúltam a telefonomért, de meghallottam, hogy valaki már hívja a mentőket. Pár pillanattal később már csak a szemét láttam. A tekintetét nem... Tudtam, hogy elment. Engem nézett, amikor elment, nem volt egyedül. Tudom, hogy ez most hülyeségnek hangzik, de éreztem, hogy kell valaki, aki mellette van... Soha, soha nem fogom elfelejteni azt a tekintetet.
Ezután előrerohantam, hogy leállítsam az érkező autósokat, nehogy valaki rámenjen a biciklire, vagy RÁ... A többség megállt, persze volt pár rohadék, aki csak levillogott, és kikerült. Az egyik mintha át is ment volna a biciklin. Nem tudom, mit gondolhatott, nem akarok senkinek rosszat kívánni, de... Áhh, hagyjuk.
Ezek után felhívtam anyámat, hogy mit csináljak: megvárjam a mentőket, vagy elinduljak haza. Kázmér közben elakadásjelzővel állt az út szélén, tudtam, hogy az akksim halott, úgyhogy nincs túl sok időm. Körülnéztem, sokan voltak már. Segíteni senki nem tudott. Nem láttam semmi érdemlegeset a szikrázó biciklin kívül, azt is csak messziről, úgyhogy szemtanúként sem érnek velem sokat. Eljöttem.
Pár kilométerrel később eszembe jutott az ember arca, és elkapott a sírógörcs. Most is látom magam előtt, ahogy rám néz, és segítséget vár, de nem tudok rajta segíteni. A szemem előtt halt meg. Amikor hazaértem, még jódarabig nem tudtam kiszállni a kocsiból. Annyira rohadék ez a világ. Annyira sebezhetőek vagyunk...
Egy hatalmas tanulsága van az esetnek... Nem véletlenül tilos főútvonalon biciklizni. Ráadásul nem volt kivilágítva sem, sőt, fényvisszaverő mellény sem volt rajta. Ha nem az az autós üti el, akkor egy másik, vagy esetleg én... Lehet bűnbakot keresni, de nem érdemes. Őt is várta valaki otthon...

Nyugodj békében, ismeretlen biciklis!

3 megjegyzés:

Chain-Q írta... / 2009. augusztus 15. 18:33  

Maybe, nincs veletlenul osszefugges a postod meg ekozott:

http://www.ltvracing.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=119&Itemid=1

?

Chain-Q írta... / 2009. augusztus 15. 18:37  

Bar valoszinuleg sajnos nem, mert a fenti baleset 17:20-kor tortent, amikor meg nem annyira szempont, hogy ki van-e vilagitva valaki, amirol irsz is a spotban... Mindenesetre, nem egy szerencses het ez biciklis szempontbol... :(

Maybe írta... / 2009. augusztus 15. 20:00  

Nem, ezzel van összefüggés:
http://www.nport.hu/hirek/helyi-hirek/halalra-gazoltak-a-biciklist-a-21-es-fouton-250974
Azóta sem tudják, hogy ki volt :(