Változások part 2

Belefirkált: Maybe / dátum: szombat, július 18, 2009 / /

Elkezdődött Kázmér átöltöztetése. Kicsit még szoknia kell a szememnek az új dizájnt, de az echte Kázméros tekintet megmaradt. Nem tudom, hogy csinálja, de teljesen másképp néz az emberre, mint bármelyik nemkázmér 120-as. Ezt más is mondta már. Lehet, hogy tud valamit, amit én nem? Bután nézni én is tudok. Mondjuk képtelen lennék 20 liter benzint benyakalni fél óra alatt, neki meg simán megy.
Szerdán este 7-től 11-ig folyamatosan mostam, fényesítettem, polírozgattam, simogattam, szerintem ennyi törődést még életében nem kapott. Hát persze, hogy a csütörtök egy rohadt nagy esővel indult. Fél óra múlva el is állt, pont arra volt elég, hogy sárosak legyenek az utak. Én meg boldog. Nem baj, legalább jobban csúszott. Fél 10 körül elindultam Imikéhez, fél 11 körül már úton is voltunk a bűntény helyszínére. 50 fok plusz áfa, kerülgetni kellett kiszáradt tevetetemeket, teljesen ideális volt az idő a fóliázásra. Nekiestünk, csiszolgattunk. Itt most nyomdafestéket nem tűrő, trágár kifejezések következnek: Rézangyal fütyül a rézfán, a kutya meg a mája, ejnye, teringettét. Ekkora blowjobra nem számítottunk. Az első sárvédők a csiszolópapír látványától úgy összeszarták magukat, hogy levedlették magukról az összes létező festéket, és kimutatták a foguk fehérjét. Vagyis a fémük rozsdáját. Nem kis mennyiségben. Aztán csak sikerült megküzdeni az oxidáció gócpontjával, Imike csillagos ötössel ment át a karosszérialakatos mestervizsgán. Elkezdtünk hát fóliázni. Aki azt mondja, hogy a 120-asnak kocka formája van, annak őszintén kívánom, hogy élete végéig csak első-hátsó sárvédőket kelljen fóliáznia. Ennyi él és ív Freddy Krueger arcán nincs, pedig ő aztán igazán kitett magáért.


Egész jól haladtunk, már a jobb hátsó sárvédőnél tartott a folyamat, amikor egy váratlan háborús jelenet szakította félbe békés tevékenységünket. Szőnyegbombázás - gondolta Stirlitz. Le vagytok ti szarva - gondolta a madár. Hát apám, ekkora szart még életemben nem láttam. Nem vagyok képes felfogni, hogy egy ennyire kicsi madárból hogyan képes kidörrenni ekkora szardömping, ráadásul ilyen elemi erővel. A kocsi hátulján lévő fólia teliberottyantva, Imike szintén, a tetőn lévő cserepek beleremegtek a becsapódásba, az első szélvédőn 20x40 cm-es nonfiguratív alakzat, nagyon durva volt. Ez még hagyján, de nem merek belegondolni, hogy mit ehetett szerencsétlen madár, mert 10 perccel később a szélvédőről nitrohígítóval is alig akart lejönni a kikristályosodott fos. Közelebbről vizsgálva mamutok maradványait fedeztem fel az ürülékben. Brutális volt.
Lájtos tisztálkodás után folytattuk a dolgunkat, majd kis kitérők és 8 liter ásványvíz elfogyasztása után egyszercsak este lett. Aztán éjfél. Aztán hajnali 1. Ekkorra Imike már teljesen kész volt idegileg, én nem kevésbé, úgyhogy úgy döntöttünk, majd jövő héten befejezzük. Na jó, hátfal fel, öhmmmm... Testkábel darabokban, izzók össze-vissza, csavarok fele nincs meg, zsír. Kb. 1 óra szenvedés után sikerült összehoznunk egy bal hátsó helyzetjelzőt, ennyi, viszontlátás. Se index, se fék, se semmi. Nem baj, elől világít valami 2 fehér folt, az csak elég lesz, ilyenkor rendőr úgysem nagyon jár semerre, a forgalom meg nulla. Még beültünk egyet táplálkozni egy helyi elegáns étterembe, na jó, útszéli kajáldába, ahol nagyon megijedtem. Hulla fáradt voltam már, elbambultam, meredtem néztem egy emberszobrot. Aztán a szobor megmozdult. Jaigen, ez a raklappakoló bácsi. De azért megijesztett. Ha már 10 percig ott állt mozdulatlanul, miért pont akkor kellett megmozdulnia, amikor elmentem előtte? Áhh, mindegy.
A hazaút is érdekes volt. Hatvan és Aszód között jövök kényelmesen 50-60 körül, már nem kell sietni, szól a zene, fíldöszánsájn... ööö, múnsájn, egyszercsak placcs. Átmentem valamin. Kis nedvességet éreztem a kezemen, bejött az ablakon valami lötty abból a valamiből. Nézem, nézem, vér. Gyors eszmefuttatás: az ember síkit ha elütik, ez meg nem sikított, tehát lecsukni nem fognak miatta. A rinocérosz nagyobbat koppant volna, a tatu nem fröcsköli szét a vérét ilyen gyorsan, a zsiráf meg ritka errefelé, amióta megépült az autópálya. Akkor ez csak pocok lehetett. Épphogy eljutott idáig az agyam, máris egy újabb placcs. Na, ennek a fele se tréfa, maximum az 1/3-a, úgyhogy felhúztam az ablakot, nem volt sok kedvem vért mosogatni magamról. Kicsit lassítottam, és mind a 3 szememmel elkezdtem figyelni az utat. Pocoktetemhegyek voltak az úton, én nem tudom, mi a szar volt, de ha nem láttam 200 kinyúvadt szerencsétlen állatkát ezen a 2 km-es szakaszon, akkor egyet sem. Biztos rajzás volt, vagy hogy hívják ezeknél. Sajnáltam a kis emlősöket, végülis ők is emberek, de már nem volt lelki erőm elbeszélgetni mindegyikkel, hogy gyerekek, ne menjetek át az úton, mert veszélyes. Fél 4 körül már itthon is voltam. Kázmér meg így néz ki jelenleg:


Szerencsére a vért lerázta magáról az éjjel, vagy nem tudom. Lehet, hogy a pocok direkt a kezemre összpontosított. Egyébként ha valaki tudja, mi volt ez a pocokrajzás éjjel, leírhatná egy komment formájában. Úgyse nagyon kapok kommentet.