Location: Kakucsring
Date: 2010. 03. 21.
Time: 09:00 Zulu
Description: Autocross - Rallyecross és Drift Gála
Mission: Keep the Skodas alive
Mission failed.
Contraction: Hmmm...
Kese barátom már régen rágta a fülem, hogy másszunk le erre a Kukucsi balhéra, mert annyira hiányzik már neki a versenyzés, mint szódás a lovát. Legyen, egye fene, lemegyek vele, de meredek lesz, ezt megneszeltem. Kese lelkesen vezetne, kell ez nekem?
Vasárnap 7 körül már itt is volt, elkezdtük az orientálódást Pusi lakhelye felé. Út közben még megjegyeztem neki, hogy a váltó eléggé halálán van, még az sem kizárt, hogy a benne lötyögő fél liter olaj - szerintem az sem olaj, hanem a váltó vére - talán nem biztosít elegendő kenést, de jóvanaz, bírjaaz, nemleszbajaannak. Oké.
Pusit út közben hívogattam, nagyon nem akarta felvenni a telefont. Megérkezvén, egészségkárosító füstpálcánkat eldurrantván arra az elhatározásra jutottunk, hogy felmegyünk, és ha még alszik, agyonverjük. Közben Zsoltika is befutott, ő lent maradt vigyázni a két foltos Skodára, mi pedig elindultunk a lépcsőház irányába ajtót rugdosni. Nem használt. Egy rozmárt ráültettünk a csengőre, vertük az ablakokat, csörgettük a telefont, semmi. Atomtámadás ellen nem véd. Amikor már a fél lakótelep kijött volt a csatazajra, jobbnak láttuk hagyni a dolgot. A ház előtt még azért sikerült végigtrampolnom egy aknamezőn, hogy rohadna meg, aki odaszaratja a kutyáját a lábam alá...
Elindultunk hát Kakucsra. Az utazás problémamentesen zajlott, leszámítva a négyszámjegyű főútnak nevezett szántóföldön történő átkelést, valahol Ökoszentgerzson környékén. Láttunk néhány Skoda alkatrészt is az árokban legelni, már akkor gyanússá vált, hogy ez nem a mi napunk lesz.
Megérkeztünk, Kese benevezett, közben spanolás a többiekkel, konstatáltuk, hogy Kika is kihozta Beját, aki jelen esetben nem egy hölgy, hanem egy Skoda 105 típusú versenyszemélygépjármű, de ha esetleg mégis nőnemű lenne, akkor is a mocskos ribanc jelző illene rá leginkább. Bejában már akkor el volt fogyva a harmadik fokozat. Hm...
Közben Büki Tomi nyúzta a piros gyönyörűséget az aszfaltcsíkon, majd negyedik fokozat nélkül kullogott le a pályáról. Hmm...
Kesének már égett a valaga, menni kellett. Első körben én ültem be a jobbegybe. A parkolóban végiggurulván kiderült, kik az igazi barátok, sokan néztek rám "hiányozni fogsz" arccal, ez nagyon jól esett, komolyan. Pályára fel, toljuk neki. Kese tolta. Halálfélelmem nem volt, mert az ő véleményével ellentétben tökéletesen kiszámítható az autó mozgása, de azért néha felszisszentem a rohamsisak alatt. Na nem a durva kanyarok miatt, azt nagyon jól érezte, sokkal inkább a váltások miatt. Tudjátok, milyen hangja van a Skoda váltónak, amikor 100 fölötti sebességnél, fék nélkül visszavágják 2-be? És ugyanezt, olaj nélkül? Én már tudom. Alienek párzási időszakában lehet hasonló hangokat hallani, az a tipikus nyüszítő-kerregő, csattogó, szóval na, mindenki hallott már alient párzás közben, remélem.
A pályáról legurulván megemlítettem neki, hogy elég messze vagyunk Gödöllőtől, és bár mindenkinek jót tesz a testmozgás, mégsem szeretnék annyira sétálni, remélem megérti. Szóval ha lehet, maradjon már egyben az a váltó, meg talán még a motor is, ha van rá egy mód. "Haggyámáafasságaiddal".
Na, akkor nézzük kicsit a vörsenyt is. Skodálatos Dani a pályán, a kilinccsel előre történő közlekedés rejtelmeibe vezette be éppen a bámészkodókat. A hátsó célegyenes utáni bal4-ben nagy csattanás, motorfelbőgés, majd pályáról lecsattogás következett. Hmmm... Féltengely - gondolta Stirlitz. Fékdob - gondolta a féltengely. Dani feltalálta a spinneres fékdobot.
Remélem, azért nem lesz belőle divat, mindenesetre elég egyedi hibával állunk szemben, az emberek nagy része csak nézett wtf fejjel.
Dani után Kese nem bírt magával, Zsoltit beültette a jobbegybe, majd elindultak a pályára. Nem sokkal később jöttek is lefelé, grzmgrzmgrzmgrzm effektekkel megtámogatva. Sírásra görbült a szám, sírósra görbült a váltó is. Kese jól megfogalmazta, hogy miért történt mindez. Azért, mert nekem mindig igazam van. Hmmmm...
Innentől felgyorsultak az események, szóval előre is elnézést kérek, ha az időrendiség nem lesz teljesen valós, de annyira gyorsan történt minden, mint szódás a lovát.
Kika Bejája gyönyörűen szólt, amíg ment, aztán leesett valami, ami nem az állunk volt. Olajbetöltő sapka a becsületes neve, rendeltetése pedig az olaj kifröcsögésének meggátolása lenne. Mivel a gyár által megálmodott pozícióját elveszítette, ezért az olaj szabad utat kapott a külvilág felé, ezzel a lehetőségével élt is. Hmmmmm....
Crix a célegyenesre ráfordító kanyarban kicsit besokallt, majd hirtelen megtapadt az autó segge, és lepuszilta a Rapid jobb elejével a gumifalat. Hmmmmmm... Nagyobb volt az ijedtség, mint a valódi baj (bár a közönségből elhangzott egy mondat: a motor vajon megúszta? Epic fail...), jobb első sárvédő, köténylemez, indexbura, ilyen apróságok lesznek majd cserések. Ez a kép még az eksön előtt készült, most legalább szimmetrikus lesz az autó színezése.
Kesével és Zsoltival gyorsan lakatoltunk egyet, szebb lett, mint új Corában.
2 körül elkezdődött az éles viadukt viadal as known as üldözéses körverseny. Kika a rajtnál, nagygáz, nincsgáz, gázvan... Gázbowden meg valahol máshol. Hmmmmmm. Itt már kezdtem unni a hümmögést. Patonai Laciék autója is kezdett érdekes hangokat hallatni, és egyre kevésbé forgott, majd az egyik gyorskörön megállt. Hmmmmmmm. Lelövöm a poént, újra beindult, és végig tudták csinálni a versenyt, bár ha emlékeim nem csalnak, később még egy defekt is megkönnyítette a napjukat.
Ezek után Kika újra meghajszolta kicsit Beját, de sajnos ezúttal is túl olajozottan ment minden. Főleg a motor kapott jelentős külső kenést, amikor eldurrant az olajhűtő. Tominak szétszakadt az egyik hátsó gumija, biztos könnyű lesz találni 175/50R13 méretben hasonló mintázatút. Már csak Asztiban és Crixben bíztunk, de Crix is megadta az autónak a kegyelemdöfést, amikor elrajtolt... volna, ha nem szakadt volna darabokra a difi. HÜMMMMM!!!
Aszti legjobb tudomásom szerint problémamentesen abszolválta a napot, de ha tévednék esetleg, akkor majd szól.
Maga a rendezvény egyébként jó lett volna, ha nem hullanak darabokra a Skodák körülöttünk. Hazafelé stabil 40-50, ötödik nem volt, harmadik is csak érdekes hanghatások kíséretében. Út közben rájöttünk, hogy Kese autója nem huzatos, csak átfúj rajta az ŰRSZÉL. Aki érti, érti, aki nem, az meg ne nézzen több Maunika sót. Folyt. köv. hamarosan, mert közben megejtettünk egy váltókerítő expedíciót is Kese barátommal, ahol váltó ugyan nem került, de legalább a maradék is megadta magát, mint szódás a lovát.
A képek kopirájtosak by Perko.
Ítéletnap
Az anyaméh csodálatos világa, avagy hogyan gányoljunk mesterfokon?
Nem kell megijedni, nem tartunk biológia órát, csak Kese barátom csütörtök délután kapott egy fülest (nem olyat - meg nem is olyat), hogy az egyik közeli méh telepre behoztak egy jajdenagyonpatika, ennilehetróla, úristenmennyirezsír 120-ast. Persze ezt a szöveget már ismerjük elég jól, de bíztunk benne, hogy még használhatóak lesznek rajta a sárvédők, a köténylemez, illetve a csomagtértető, amely karosszériaelemek Kese személygépjárművén a vezetési stílusának eddig kiaknázatlan területeiről történő tapasztalatgyűjtés során nonfiguratív formát öltöttek. Magyarul kicsit megroggyant a gép orra.
Pénteken reggel hatalmas lelkesedéssel vágtunk neki a méhecskébe vezető útnak. Az autó messziről tényleg nagyon patent volt, még közelről is pár másodpercig. Aztán jött a feketelaci feketeleves. Az ülések gyönyörűek, legalábbis a rajtuk lévő 3 réteg huzat tényleg nem volt szar, csak az alatta lévő ülésnek nevezett leprás sámlik kiáltottak gyufáért. A tetőkárpit gyönyörű bagósárga színben pompázott, amelynek okát hamar meg is találtuk a hamutartóban.
Már lassan 7 éve dohányzom, mégis majdnem nikotinmérgezést kaptam a kocsiban, nyitott ajtókkal. Na ez a kemény, nem a faláb. Konkrétan rá lehetett könyökölni a szagra. Éles szemű olvasóink észrevehetik a képen, hogy ott figyel egy ablaktörlő intervallumkapcsoló (meg egy nem rendeltetésszerűen felhelyezett fűtéscső) is, rá még később visszatérünk.
Az autó egyébként garázsban tartott női tulajdonostól származik, az ilyen dolgok azonban soha nem múlnak el nyomtalanul. Hopp, egy törött lökhárító, egy meghúzás itt, még egy ott, jé, ennek nincs teteje, stb. Egészen biztosan törve volt, mert csak a bal első és a jobb oldalsó indexbura új, de jajdeszépencsillog, vegyükcsakle.
Na mi a furcsa a képen? Hány csavar fogja a burát? Egy sem. Akkor mi fogja? Sziloplaszt. Ipari mennyiségben. Próbáltuk gyengéden levenni, nem ment. Szar érzés egy ilyen szép burát törötten látni, ráadásul eredeti Made in Czechoslovakia cucc volt... Nade nézzük akkor az oldalindexet. Könnyedén lejött, ez is szép, a tömítés is új, de valami ezen is furcsa.
Bár a képen nem látszik rendesen, de azért a fehér folt árulkodó. Igen, ez gyárilag fehér bura volt, amit átfújtak sárgára. Taps. Azért elhoztuk, jó lesz még tartaléknak.
A jobb oldali tükör is menthető volt (a balos sajnos törött, pedig egyformák voltak), nehezítésként Liaz hengerfejcsavarokkal volt felfogatva. Ezt is elhoztuk.
Kázmérban már régóta szar a bajuszkapcsolóban lévő farkasfog, ebben viszont hibátlan volt, úgyhogy elkezdtem a kormánymű borításának szétbombázását a bajuszkapcsolóhoz való akadálymentes hozzáférés megteremtése érdekében. Destruktivitásom gyümölcseként hamar lekerült a kormánypárna, ami alatt újabb meglepetés várt.
Nekem valamiért úgy rémlik, a csehek nem így hegesztették fel a kormányt. Na nem baj, könnyeimmel küszködve tovább ástam a bajuszkapcsoló felé, hamar le is került a kormányoszlopról, csak néhány ismeretlen funkciójú kábel nem engedte a további eltávolítást. Az egyik a már fent említett intervallumkapcsoló kábelezése volt, beszarásmód bekötve.
Balról jobbra haladva: menetes szár, kis anya, nagy alátét, nagy anya, biztosíték, sarura másik kábel ráforrasztva, harmadik kábel rátekerve. Bravo.
Amíg én a beltérrel küszködtem, Kese bontotta az autó elejét. Vagyis bontotta volna, ha a magát lakatosnak képzelő brontoszaurusz hülyeségéhez nem párosult volna ennyi lelkesedés. Erős a gyanúnk, hogy a sárvédőcseréhez nem vette le az úriember a lökhárítót, erre utaló jel a lökös természetellenes csavarodása, valamint a tartókonzolba beleszakadó összes csavar feltűnő jelenléte volt. Mondtam Kesének, hogy tépje le a lökösről a műanyagot, utána már könnyebb lesz hozzáférni a vashoz, hátha lejön valahogy. A műanyag lepattintásához viszont előbb le kellett volna műteni a rendszámkeretet, ami újabb problémákat vetett fel.
A rendszámot ugyanis felszögelték a keretre, ahogy a mellékelt ábrán is látható. Ilyen fejhez persze nem 30-as szár tartozik, úgyhogy nagyjából a tűzfalig be volt verve a szög. Kese viszont erős, fél óra múlva már lent figyelt a lökös a földön. Nem mondta el, hogy csinálta, bár a rombolást elnézve nem is akarom annyira tudni.
A sárvédők levételéhez az ajtókat is le kellett varázsolni, itt könnyű dolgunk volt, ugyanis 2 csavar fogta az jobb első ajtót, azok is jól körberohadva. Könnyítés rulz. Közben elkezdett róla potyogni a gitt, meg egyébként is gyanús volt, hogy jó 5 kilóval könnyebb, mint a bal első. Biztosan szétrágta egy antilop. Nem baj, nem a miénk.
A motor egyébként a méhész szerint kiváló állapotú volt, ezt kevésbé annyira támasztotta alá az olajbetöltő sapkán lévő "2 hete 40 fokos lázzal fekszik a gyerek otthon" állagú, 3 centi vastag takonyréteg, amit anno a gyárban még külön olajnak és víznek képzeltek el. Nem volt hengerfejes, dehogy. A fékszervó csöve elég egyedi módon megtoldalékolva lógott a kocsi alatt/mellett/fölött, a fékhatás bizonyára kielégítő volt így is a hölgy számára. A motorháztető támasztója elhajolva, aki lecsukta, bizonyára erősebb volt, mint okosabb, az első lámpák viszont makulátlan (ellentéte a makulás - a Téli berekben is volt egy Makula bácsi, ha jól tévedek) állapotban kémlelték a történéseket, 500 forintos darabáron vétek (nem Vtec) lett volna otthagyni őket.
Kimentettünk még egy szivargyújtót, egy kéziféket és egy tökéletes váltókulisszát - Kikának végre vissza tudom adni a másfél éve (egy hétre) kölcsönkért kilós kulisszáját - , valami VW-féle automata övek voltak a kocsiban, azok is a kezünkben maradtak, meg még kismillió apróság. Kese elhozta a jobb első sárvédőt, a köténylemezt, a hűtőt, a csomagtérfedelet. Mindezért a felhasználható alkatrészmennyiségért a pofátlanság határát súroló 9000 forintot csengettünk ki hirtelen felindulásból. Úgy érzem, megéri néha megbolygatni a méhkirálynőt.
Bréking nyúz: új fejléc van, a régit már untam. Várom a feedbackeket, mennyire jön be Nektek, vagy éppen megy ki.
A jobbhárom, ami balhárom
Egy vírus beoralizálásának, majd kedvenc gépem elhalálozásának köszönhetően kissé megkésve bár, de azért mindent elsöprő lelkesedéssel számolok befelé a Keksztrém kupáról ezekben a késő esti órákban Nektek.
As always, sikerült elképesztő mértékben kialudnom magam szombat reggelre. Mondjuk ebben a kontextusban a reggel nem kicsit túlzásnak tűnik, ugyanis Imikével előző nap arra az egyezségre jutottunk, hogy amikor Hatvanba ér, addig csörget, amíg fel nem veszem a telefont, és el nem éneklem neki a szuahéli himnusz első két sorát románul, mert az "ébren vagyok" kezdetű monológ már álmomban is megy. Imike Hatvanba érkezését olyan 5 és negyed 6 közé helyeztem el gondolatban. 3 körül sikerült felvenni az alvópozíciót is, gondoltam, majd alszok én addig problémamentesen. Aha. 4:11-kor csörgött a telefon, Imike elképesztő nyugalommal a tudomásomra hozta, hogy felébredt. Megköszöntem neki az információt, igazán hasznos volt. Persze visszaaludni már nem tudtam, úgyhogy elkezdtem stílusosan belevarázsolni az arcomba egy vödör kakaót.
Közben Kese is befutott, a Fehér Lovat leraktuk a nagyanyjáéknál, majd Imike frissen felmatricázott Fókájával folytattuk utunkat Budapest hajnali forgatagába. Pesten Pusival és Crix-szel míting, de persze már késésben voltunk, úgyhogy a pályázás mellett voksolt a többség, a kisebbség meg szerencsére távol maradt.
Az odaút problémamentesen zajlott, csak egy Volvóst előztünk meg ötször, aki minden alkalommal kitörő lelkesedéssel vissza is előzött minket. A végén már integettem is neki, meg mutattam, hogy a nemjóját! Egyébként érdekelne annak az embernek a lelkivilága, aki 80-al tötymörög a pályán, aztán hirtelen gondol egyet, 160-al végigelőz egy sort, majd visszaáll 80-ra. Bár jobban belegondolva... nem, mégsem érdekelne.
Közben Kika hívott, hogy kicsit késni fognak, mert a személygépjármű hűtőrendszerének jegesedése gátolja őket az üzemszerű tovahaladásban. Fagyállót persze ilyenkor sehol nem lehet kapni, úgyhogy lenyomott 2 liter szilvapálinkát a kiegyenlítőtartály torkán. Jó gyerek ez a Kika, mindig mond vicces dolgokat, csak akkor szakadt le az arcunk, amikor befutottak, és tényleg alkoholmérgezést kaptunk a fortyogó hűtőrendszer szagolgatása közben. Akkor már meg sem lepődtünk, amikor a szomjazó kuplungot megtámogatta egy liter minőségi kólával. Most már értem, miért jár az alelnök úr is Pepsis autóval, a szponzor mindig szívesen látott vendég a háznál.
Gyorsan körbejártuk a pályát, majd miután elfogyasztottam a Dzsotól kapott Rumba csokit (köszi) és a Pusi által felajánlott kakaót (eztisköszi), molesztáltam egy kicsit Dzso bociját, ami egyébként kutya, és mágneses.
Jöhetett az első kör, amivel beírtuk magunkat a magyar autóversenyzés történelemkönyvébe. Továbbá kiderült, hogy itinert írni nem tudunk, de amikor igen, akkor is B3-nak írjuk a J3-at. Ja, mutattam már, hogy néz ki egy itiner? Így.
Az ujjával éppen azt mutatja, milyen szép tiszta még a Botond 20.000 km Holdon biciklizés után is.
A lényeg, hogy bejött a papírforma, csak lassítottam Pusit, de legalább jól szórakoztunk, meg néha ásítoztam is a kocsiban, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
Edzésnek jó volt ez, bár azt még nem mondhatom el, hogy mire edzünk, mert lerágja a fejemet egy nejlontacskó. Egyébként brutális volt a mezőny, volt pár omfg kategóriájú autók is, mint például ez a Volkswagen LT.
Nem kamu a kép, tényleg elindult a versenyen, ráadásul nem is tolta rosszul, bár azért egy kis ültetés még ráférne a tehergépjárműre. Úgy platóig le lehetne rakni. Egyébként általánosságban elmondható a versenyről, hogy fakezű pilótát nem nagyon láttam, kellemes meglepetés volt. Azért az elgondolkodtató, hogy akkor mi a szart keresnek a Rally1-ben full tehetségtelen, amatőr hülyegyerekek, de a válasz sajnos megint túl egyértelmű: a pénz beszél, a kutya fáját meg nem látjuk az erdőtől.
Szünetben Kika próbálta megmutatni, hogy hogyan is kéne normális itinert írni, de az idő hiányára való tekintettel ezt a továbbképzést egy későbbi időpontban fogjuk végrehajtani. Viszont kaptunk tőle itineríró filctollat, amit nagyon szépen köszönünk szépen köszönünk szépen ezúton is köszönünk. Egyébként az elkövetkező köröket is sikerült professzionális szinten elszexuálni, de a végére már egész jól ráéreztünk a dolog ritmusára, néha már teljesen Luis Moyának éreztem magam.
Persze ilyen tempóban szerintem fél raklap speed után sem tudnám kikommunikálni magamból a várható útkanyarulatokat és domborzati viszonyokat.
Dzso és Kika közben ádáz küzdelmet vívott az N4 kategória első helyéért (a többiek a közelükbe se tudtak szagolni - pedig tényleg nem büdösek...), Pusi pedig elhatározta, hogy megpróbálja az utolsó 2 kört nélkülem abszolválni, mert az a 100 kiló súly sokat számít, meg persze az is, hogy nem mesélem el neki menet közben, mennyire jó volt tegnap a Jolánka show. Ennek meg is lett az eredménye, szépen beterelgette a Rapidot az A4 kategória 3. helyére.
Dzso és Kika harcából végül Dzso került ki győztesen, Kika pedig a dobogó második fokán állva prezentálta a közönségnek a legújabb sapkadivatot.
Eredményhirdetés után visszakullogtunk Budapestre, ahol végre átvehettem a tavalyi Speed-Proex kupa SK3 kategória bajnokának járó köcsögöt,
A képen a legnagyobb, legezüstösebb köcsögöt kell nézni. Bár én nem csillogok ilyen szépen, de azért nagyon örülök magamnak, és köszönöm szépen magamat.
A nap végén egyébként Imike feltette a pontyot a mire, amikor a nap fénypontjaként (na az milyen? Az egész Nap világít b...) "visszaugrunk Pestre, 20 perc alatt megjárjuk" jeligével lábtörlőkommandót hirdetett. De ez már egy másik történet...
Holnap Extrém
Hát ezt is megéltük. Holnap végre megtudhatom, milyen érzés Sandrának lenni. Nem, nem kell semmi rosszra gondolni, nem műtetem (= nem igazi hulla) át magam, csak elhelyezem az ülőszervemet egy versenyszemélygépjármű jobb első ülésén, ahogy Sandra is tette ezt a tavalyi év folyamán hihetetlen gyakorisággal. A pilóta Pusi lesz, a helyszín pedig Szentkirályszabadja, ahol megrendezésre kerül az idei első Extrém kupa.
A pályarajz valahogy így néz ki:
Pusi már írt egy itiner-szerű skiccet, de nem lesz ez ilyen egyszerű. Majd a pályabejárásnál kiderül, hogy a J2 valójában J2-e, vagy inkább J3, és a balos lassító miért jobbos... Szóval bonyolult na, nehezítés képpen Pusi felrakta a nyári gumikat, pedig havat mondanak. Megyek is aludni, 3 óra múlva már kelhetek fel, mint Standup Johnny...
Lopok...
...videót, Papától. Még mindig Tátra-túra, ami nem az, de mindegy is. Ilyen szép helyeken jártunk:
- Már nem.
...
- Valami mutatványt kérnénk.
- Tekerjük fel a szalagkorlátra?
- Hát nem feltétlenül muszáj a szalagkorlát.
...
Tudom, beígértem egy besztof videót is, majd lesz, ha lesz időm, de nincs, meg ilyenek, meg már így is, sok, vessző, volt, a mondatban. Szóval türelem, tornaterem.
Egy rég nem látott ismerős
A hétvégét nagyanyámnál töltöttem. Fantasztikus időnk volt, csiripeltek a döglött madarak a fél méteres hó alatt. Lapátolás rulz (lap áttolás? hova?), nehezítésként nem volt lapa, mert a környéken élő kedves-bájos orkok valamelyik éjjel megvásárolták ingyen a lapát, remélem a meglovasított kisbalta után ez is a szívükbe áll majd idővel. Egyébként nem tudom, mi a lófarhátnak ennyi hó ide, miközben a sivatagban hiány van belőle, dehát vannak még nagy kérdések az életben, pl. mi volt előbb, a tyúk vagy a skodás?
Ha már úgyis ott voltam, gondoltam beugrok Erzsike nénihez is, akinél kedvenc Kázmérom el lett szállásolva télire hirtelen felindulásból, amíg nem lesz rajta műszaki.
Erzsike néninél szintén 500 köbméter hó várakozott rám a garázs előtt szomorú kiskutya szemekkel, de nála legalább volt még hólapát (pedig alamíjnijum), így percek alatt sikerült egy másik dimenzióba áthelyeznem a hó jelentős részét.
A garázsajtó kinyitása után végre megpillanthattam Kázmér hátsó felét, akinek még mindig fantasztikusan jó segge van, csak kicsit megtrottyosodott így a 2 hónap állásban. A nyomokból ítélve a környékbeli macskák orgiákat rendezhettek a tetején, vagy legalábbis szánhúzó versenyt tartottak, bár erre utaló szánokat nem találtam. Tényleg, hogy mondják azt másképp, hogy hóban sikló közlekedőalkalmatosságom-középkori tisztségviselőm? Hát szánom-bánom.
Lényeg, hogy jól telibe volt rosálva a tető és a motorháztető is néhány helyen, ezeket az atomtölteteket egy kis hó és egy unknown rongy segítségével eltávolítottam. Sőt, ha már így nekiestem, gyorsan körbe is polírozgattam az autót, már amennyire a lehetőségeim engedték.
Ezen a képen a tető csillogása figyelhető meg árgus szemekkel.
Az alapvető higéniai óvintézkedések megtétele után megnyomtam a "Kitt, szállj ki a kocsiból" feliratú gombot a távirányítón, és csodák csodájára kinyílt az ajtó, legalábbis az az egy, amelyikben még működik a központi zár. Mondom wtf, 2 hónapja állsz itt a mínusz végtelen fokban, és még az akksit se szívtad le? Na akkor slusszkulcs be, kuplung ki, fogak össze, indítás: nyeeeeeaaaaaaooooouuuuuuu. Ennyi. Nem, nem a vedlésnek indult lótetű adta ki ezt a hangot, Kázmérnál ez ennyit jelent: "Élek még, de haggyámá békén, mi a szarnak cseszegetsz, ha úgyse viszel ki innen? "
Teljesen igaza van egyébként, így a beindítási procedúrát a továbbiakban inkább hanyagoltam. Motorháztető felnyit, kiegyenlítőtartály kupak levesz, nincs befagyva, zsír. Sőt, még mintha víz is lenne benne, úgyhogy remélhetőleg a fagydugók is megúszták, mint etióp gyerek fél perc alatt a négyszázat egy csomag ropiért.
A kerekeket szemügyre véve feltűnt, hogy nem maradtak hűek a nevükhöz, vagyis már nem teljesen kerekek. Ennek oka a levegő indokolatlan távozásában keresendő.
Pumpa hiányában kicsit odébb toltam Kázmért, legalább ne egy helyen nyomja szét a maradék használható gumit, de újra megtapasztaltam az örök igazságot, miszerint mindig az első benyomás a legmélyebb, és ez így van a guminál is. Most legalább két helyen van rajta benyomás. Bár a gumik úgyis cserések lettek volna műszakira, reménykedtem benne, hogy legalább a gumisig el tud gurulni az autó, de a látottak alapján inkább elpattogás lesz belőle.
Búcsúzóul körbetörölgettem még egy kicsit, majd könnyeimmel küszködve megígértettem vele, hogy jó kisfiú lesz, és megeszi a rászaró macskákat. Halk dudaszóval búcsúztunk el egymástól, ő az üzemi kürtöt használta, én pedig a garázsajtó mellett lévő téglába rúgás által előhozott hangeffektusgyűjteményt (sssztakrrvvaaÚÚÚÚÚÁÁ) alkalmaztam. Azt hiszem, az enyém hangosabb volt.
Remélem, hamarosan újra láthatom.
Speed - Best Of 2009
Papa találta az alábbi videót, amelyet BiGBeni tolhatott volna az arcunkba, ha lenne egy kis agya, de még annyi sincs, hogy elküldje nekem a linket. Pedig igazán örültem volna neki. Besztofszpíd, avagy a 2009-es év legjobb drogos megnyilvánulásai három és fél percben.
szólj hozzá: SPK_Best_Of_2009
Majd' elfelejtettem, újabb Skodás blog a láthatáron, ezúttal TaB döntött úgy, hogy rémisztgeti a fejeteket mindenféle autóösszerakással-szétszedéssel. Én drukkolok neki, tegyetek így Ti is!
Kalandtúra 2010
A szereposztás:
Dzso bácsi + Ricsi + fehér Skoda Rapid 130
Sayonara + barátnője + Kormar + zöld Skoda 120L
Bence + Timi + Dani fekete Skoda 120L
Mackos + Papa + Tibi + barna Skoda 120L
Pusi + én + fehér Skoda Rapid 130
Pénteken este felhéveztem Pusihoz, mondván egyszerűbb onnan együtt indulni, meg talán még ki is alszom magam. Elmentünk Tecsóba, vettünk alapvető élelmiszereket (sajt, zsömle, energiaital, sör), aztán mentünk aludni. Vagyis közben még eltelt vagy 4 óra, úgyhogy hajnali 1 körül már le is lőttük magunkat, 2-re már majdnem aludtam. 5-kor kelés, teljesen kipihentek voltunk, ahogy illik. Bencéékkel míting az egyik kútnál, utána vissza a Tecsóba, pisi-kaki, Dzsónak borvételezés.
A pisi-kaki folyamatban apróbb nehezítés volt, hogy a 6 wc-ből 4-ben épp nagy munka folyt, el is gondolkoztam rajta, hogy mit keres itt szombaton hajnalban négy rottyantó ember, amikor az egész épületben nincsenek ennyien, na mindegy. A maradék 2 budi közül az egyiken nem volt ülőke, a másikon viszont volt, de az meg körbe volt támogatva egy hatalmas adag trágyával. Nehéz lett volna beletalálni, gondolom. Ez a későbbiekben még fontos lesz.
Folytattuk utunkat Sahy felé, az utakon brutális mennyiségű hó, alatta tükörjég, élmény volt. Pusi szerintem ennyit még életében nem tekergette a kormányt, ha a fogaslécben lett volna km számláló, simán mutatott volna 100 kilométert.
Eredetileg 8-kor találkoztunk volna a határnál, 9-re sikerült is odaérni, nem baj, ez még belefér. Üdvözlés, egymásnak örülés, Dzso és Timi-féle túrós-kukoricás izé kóstolás (finom volt!), térképelemzés.
Elindult a 13 fős nemnormális Skodás társaság Szlovákia szívébe. Dzso már az első kanyarokat koppkeresztben abszolválta, megalapozva a hangulatunkat. Előkerültek a walkie-talkiek (köszi Kika!), úgyhogy rendszeres volt az előrejelzés, mikor jön szembe valaki, és mikor nem, na akkor lehet tolni neki.
Közben az ablaktörlők elkezdtek jegesedni, ezzel elveszítvén alapvető funkciójukat, az ablaktörlésre való intenzív hajlamot. Ablakmosó spricni ugyan volt, de nagyjából dísznek, úgyhogy az első pár kilométeren elgondolkoztam, hogy mi a lókolbászt fogok én itt csinálni két napon keresztül: a motor üvölt, az ülés hosszú távon nyomja a derekamat, ki nem látok, de legalább meleg van.
Nem sokkal később Dzsotól kaptunk új ablaktörlőt, ezzel egy fokkal jobb lett a helyzet, bár még így is be lehetett tervezni 10 kilométerenként a kötelező jégvakarást, ahogy a mellékelt ábra is mutatja.
Úgy 50 kilométerre lehettünk a határtól, amikor Pusi Rapidja így szólt:
Vagyis sehogy nem szólt, az a baj. Valószínűleg a gyújtás ázott be, it's not a problem, Pusi mester megmozgatta, megvolt az első kocsitolás is, mentünk tovább. Úgy 500 méterrel később Pusi megszólalt: elszállt a gázpedál. Félreállás, Rapid magától lefulladás. Zsírzsír. Előttünk állt egy lájtos derékszögű emelkedő is, csak hogy még szebb legyen az élet.
Az első kanyarig lendületvétel és emberi erő segítségével még fel is jutott az 5 személygépjármű, de onnan már tényleg sehová. Mackósnál volt tartalék gyújtás, amit Pusi behegesztett, közben a többiekkel kocsit tologattunk, hóláncot helyeztünk el rendeltetésszerűen.
Bence hóláncának a zacsija egyébként tartogatott egy kis meglepetést, egy felirat formájában.
Hullandásveszélyes gyerekek részére. Mivel gyanús volt, hogy már máshol is láttam hasonlovat, itthon rákerestem a gugliban. Mint az eredményen is látszik, zacskógyártó nagyhatalommal állunk szemben, az élet minden területén jelen vannak a hullandásveszéllyel.
Papa egyébként így reagált a felirat elolvasására:
A helybéliek nagyon kedvesek voltak, annak ellenére, hogy 5 Skoda bőgette a motort hegyre fel egy órán keresztül, kijöttek, de nem vertek meg minket, hanem adtak kölcsön hólapát.
Pár perc múlva fent voltak a hóláncok is, néhányan elindultak felfelé, aztán jöttek vissza, aztán megint fel, már én sem tudtam követni. Mondták, hogy a hegy tetején vannak a többiek, gondoltam, elindulok gyalog, nem lehet annyira messze a hegy teteje. Aha. Ennél a táblánál már éreztem, hogy ennyi erővel a Tour de France-on is elindulhattam volna láb nélkül:
Amíg megálltam folyóügyeimet intézni (sárga hóból ne egyél!), beért Temonddmeg Parádé Dániel is. A rendkívül intenzív forgalom ellenére senki nem kívánt felvenni minket, mindegyik autó tele volt, végül Sayonarának esett meg a szíve rajtunk, de mivel nála is teltház volt, hirtelen felindulásból a motorháztetőn helyeztük el megfáradt ülőszervünket, majd elindultunk fölfelé.
Ezt az élményt soha nem felejtem el. Alattunk lágyan duruzsolt a Skoda motor, lábam mellett a kipufogó, friss levegő, mindenütt hó, gyönyörű táj, és ahogy haladtunk fölfelé, lassan elénk tárult az a látvány, amiért gyerekkorom óta hatalmasat dobban a szívem: hegyek, völgyek, fenyőerdők, kis falvak. Elképesztően gyönyörű volt. Út közben videóztam is (leneessé', kapaszkodjá' rendesen!), persze a telefonom mentés közben elszállt (ment, és közben elszállt - jajj), úgyhogy ezt az élményt nem tudom Veletek megosztani, de nagyon mélyen elraktároztam magamban, villás targoncával, raktározási szerződéssel.
A hegytetőn átjutva jött az első komolyabb játszós etap, amiről sokat írni nem tudok, de ha a Richard Burns Rallyban ilyen szakaszok lennének, éjjel-nappal azt tolná mindenki.
Ez után következett egy lájtosabb, de csodaszép rész, amin kiderült, hogy Ricsinek mindenki MILF, (illetve 70 év felett exMILF)...
...majd jött az információ a vólkitólkin, hogy a következő útvonal kicsit húzós lesz. Hát az lett.
Fél méteres hó, alatta tükörjég, az út pedig úgy 20 centivel szélesebb az autóknál. Dzso távrecsegett is, hogy itt nyomni kell rendesen, mert ha valaki megáll, az életben nem indul el mégegyszer. Persze, hogy jöttek szemből. Egy Favorit.
Megkezdődött a 3 kilométeres freestyle tolatási verseny, és az első komolyabb "mennyit ér a dupla zokni a fél méteres hóban?" contest.
Amikor a brutál exkavátoron felfedezni véltük a hólánc nyomait, felderengett agyam legmélyebb bugyraiban, hogy ez nem lehet véletlen.
Közben a Taurus nevű szörnyeteg motorterében Pusi észrevett egy Skoda generátort. Hát igen, a vér nem válik grízzé.
Gyors hósárgítás, majd az új felnidivat tanulmányozása következett.
Pusi és a Teszkós hódísztárcsa esete (hód íz tárcsa?):
Bence diszkrét Skoda jeles dizájnolása:
És Dzso pályafelnije:
Elvoltunk, mint a fülesszatyor, közben Mackósék újra nekiveselkedtek az útnak, majd percek múlva jött az infó, hogy gyerteknyugodtan, simaügyez, nemkellfélni, nemfogfájni. Nekünk nem fájt, csak a lengőkaroknak, a köténylemeznek, meg úgy általában minden alkatrésznek, ami tengerszint fölött maximum 30 centiméterre helyezkedik el egy normális faroson. Azt még hozzátenném adalékinformációként, hogy az összes autó meg volt ültetve, plusz ültünk bennük legalább ketten (+csomagok), úgyhogy tökéletes képviselői voltunk a Skoda Motorsport offroad divíziójának.
Úgy 5 kilométer után született meg a döntés, hogy innen már nem megyünk tovább. A humanoid lényeken kívül az autók is így határoztak, enyhe felakadással demonstrálva véleményüket. Na, akkor gondolkozzunk. Megfordulni nincs hely, 5 kilométert meg tolasson, akinek két anyja van.
Sayonara elővette a hólapát (félelmetes egyébként, hogy egy komplett autósboltot és egy barkácsáruházat hozott magával a túrára, annak ellenére, hogy előző nap derült ki, ők is jönnek velünk - respekt és tisztelet), elkezdtünk ásni.
50 köbméter hó megfelelő irányban történő eloszlatása után készen állt a Skodafordító berendezés. A feladat nem hangzik bonyolultan: valaki beül, nyomja a gázt, a többiek pedig forgatják az autót. 1 óra múlva az összes autó meg volt fordítva, mi meg szarráfagyva, de nagyon régen röhögtünk már ennyit. Videó hamarosan várható Ricsi jóvoltából.
Visszafelé láttunk még egy útról lezuhant Audit is.
Hát igen, mit ér a Quattro, ha nem uralod...
Lassan elkezdett esteledni, 5 óra múlt, mi meg haladtunk összesen 100 kilométert reggel 9 óta, nem is rossz teljesítmény. A következő szakasz elég haladós volt, elakadás nélkül, viszont ennyire szép tájat még csak filmekben láttam. Gyönyörű szerpentinek, sodrós kanyarok, hatalmas fenyőfák, telihold, hó, a völgyben patakok, viaduktok, mindez az autók lámpája által megvilágítva, erre nincsenek szavak. Sajnos erről a részről nem nagyon találtam képet, de itt egy hasonló, közelítvén egy város felé, ugyanolyan fílinggel:
El lehet képzelni, milyen látvány lehetett mindez a hegyekben...
Gyors tankolás, ahol Pusi maszek módszere a csomagtartó kiolvasztása mindenképpen említésre méltó jelenet volt.
Igen, az ott téli szélvédőmosó folyadék. A részletezéstől eltekintek. A kutasok egyébként is érdekesen néztek ránk, nem is tudom, miért.
Időközben megszaporodtak a jetik és a szervdonorok is, előzgettek minket végig, pedig toltuk neki rendesen. Azon gondolkoztam, hogy vajon a szlovákok ennyire jól vezetnek, vagy ennyire nem tudják, hogy hogy kéne vezetni? Mindegy, nem unatkoztunk egy percig sem.
Úgy 20 kilométerre lehettünk a szállástól, amikor lezajlott a következő beszélgetés a távrecsegőn:
- Szeretnétek még egy talicskaútvonalat?
- Persze, hogyne!
- Ti nem vagytok normálisak...
Ez tény, nem vagyunk, úgyhogy nekivágtunk az ismeretlennek. Az előző elakadós részhez hasonló útviszonyok, koromsötéttel és durva lejtőkkel megtámogatva, este 10-kor. A megállás tuti ottmaradást jelent. Még be is nyögtem poénból, hogy mi lenne, ha jönne szemből egy Favorit, bár ennek az esélye konvergált a nullához, ezen a környéken ember nem jár. Fél perc múlva jött szemből egy Favorit. Engem meg nagyon szerettek.
Sebaj Tóbiás, újra előkerült a hólánc, Kormar levitte a szintidejét 1 perc/lánc alá. Köszönjük szépen.
Láncok fent, mindenki megérkezett, folytathattuk utunkat. Az emelkedő után egy 19%-os lejtő következett, majd egy völgybe érkeztünk, ahol levettük a hóláncot. Itt éreztem újra azt, hogy valami mesében vagyok. Mellettünk nagysodrású patak, amelynek csobogása visszhangzott a környékbeli hegyeken, elképesztően friss levegő, konkrétan rá lehetett könyökölni az oxigénre.
Este 11 körül értünk Liptovský Mikulášba Liptovský Jánba, ahol el lettünk vala szállásolva. Takaros házikó, kedves öreg nénivel és bácsival, abszolút pozitív csalódás volt. Amikor kétségbeestem, hogy nem hoztam papucsot, a lábam meg jégkorszakot idéző kompozícióban díszeleg, a néni elkezdte hajtogatni: papučky, papučky, és kinyitott egy szekrényt, tele papuccsal. Nem is tudtam, hogy a papucs ennyire nemzetközi szó. Mindig tanul az ember.
Persze a legnagyobb papucs 40-es volt, nekem meg 45-ös a patám, de legalább már nem fázott a talpam annyira. Pár pillanatra kölcsönkértem Temonddmeg Dani tangapapucsát is, de az elsődleges nemi jellegeim megváltozásától való félelem közepette gyorsan vissza is szolgáltattam őket jogos tulajdonosának.
A biológiai fegyvernek minősülő zoknikat hermetikusan elzártam a külvilágtól egy zacskó segítségével, majd kéz- és lábmosás, táplálkozás után beültünk a közös helyiségbe. Ekkorra már majdnem éjfél volt, mindenki hulla fáradt, de azért előkerültek az alkoholizálásra szolgáló eszközök, és elkezdődtek a bajok.
Temonddmeg "Parádé" Dániel feltalálta a Bohorovkát, amit úgy kell elképzelni, hogy a fél deci Becherovkát egy deci borral támogatta meg. Érdekes tanulmányt készíthetünk a Bohorovkázás különböző fázisairól.
A látvány perceken belül elfajult:
Majd a konstans progresszivitás jegyében felvette a "vigyorgok, de mi van?" arcot:
Na jó, azért másokról és készültek érdekes képek.
Nem háborgatom tovább a közízlést, a további képek megtekinthetőek itt.
Hajnali 3 körül már kezdtünk kidőlni, így elhatárolódtunk a további alkoholizálástól, pedig azon ritka alkalmak egyikét tapasztalhattuk meg, amikor még maradt bőven felhasználható italmennyiség.
Reggel 7 után pár perccel Dzso abszolút diszkréten, már-már anyai szeretettel ébresztgetett minket (telefonról egy hadsereg üvöltése bele az orcánkba), rendkívül kipihentnek érezte magát mindenki. Kötelező vödör kakaó + cigi kombó, az erkélyen ez a látvány fogadott:
El tudnám nézegetni minden nap...
9 körül már újra úton volt a társaság, volt 1-2 csapatós szakasz, de csak a "szokásos" gyönyörű táj, és a kilinccsel előre történő közlekedés jellemezte az etapokat.
Mondjuk rendesen beszartunk, amikor megjelent a szembejövő sávban egy mozgó hókupac. Talán valami Peugeot lehetett, amelynek rendkívül magas értelmi szinten lévő tulajdonosa úgy gondolta, nem kell letakarítani a havat a kocsiról. Konkrétan tényleg úgy nézett ki, mint egy kisebb fajta jéghegy, csak az első szélvédőn lévő 20x20 centis kémlelőnyílásból jöttünk rá, hogy nem az Északi-sark egyik darabja száguldott el mellettünk. Tükör, lámpa, ablak, minekaz?
Sajnos nem sikerült lefényképezni a delikvenst, pedig simán beküldtem volna a TotalCar-ra kémfotó gyanánt.
A nap fénypontja kétségkívül az a szakasz volt, amelyik állítólag minden Tátra-túrának kötelező része, de mivel egy újszülöttnek minden vicc új, hangos gügyögéssel és fitymacsattogással kísérve haladtunk végig a jó 20 kilométeres csapatós szakaszon. Széles út, szinte nulla forgalom (de meglepően sok magyar), tökéletes minőségű hó, hát ilyen nem is létezik. Persze izzott a walkie rendesen, nehogy valakinek baja essen. Pedig Baja Magyarországon van, na mindegy.
A hegyről leérkezvén volt egy kis para, ugyanis megérkeztek a rendőrbácsik. Egy darabig azt hittük, mi vagyunk a vadászat célpontjai, de amikor ők is használatba vették a racsnit az elfordulás megkönnyítésének céljából, felsóhajtottunk. Ott készült az első igazi csapatkép is:
Így néz ki a csapatunk, amikor egész nap csapatunk. Ez meg jajdeszar volt. Egyébként még így is hiányoznak páran a képről, többek között Papa is. Bár az sem kizárt, hogy ő fényképezett.
Hazafelé igazából már nem volt semmi extrém történés, legalábbis annyira hulla voltam, hogy nem nagyon maradt meg semmi. Találtunk egy full noname benzinkutat, ami két dolog miatt is érdekes volt.
Az egyik érdekesség a kutas leányzó mosolya volt, amely úgy sugárzott, mint napfény a sötétségben. Nagyon adta. A másik érdekesség a budi, és itt jön képbe a post elején említett Teszkós wc is. Ha létezik kontraszt a világon... Gyönyörű tisztaság mindenütt, a szarószékek előtt újságok, ha valakinek kedve támadna olvasgatni. Fullra töltött papír, és olyan illat, amilyet nemhogy wc-ben, de még sehol máshol nem éreztem. Komolyan elgondolkoztam, hogy be kéne költözni. Ez Európa!
Vettünk egyébként Deli csokit, ami finom volt, meg Mackós valamit, amiről nem tudta, hogy mi, aztán felolvasta a címkén található szöveget Dzso bácsinak. Ez a párbeszéd így nézett ki:
- Blablablablabla, ez szlovákul mit jelent?
- Szójaszelet.
- Úristen, mit vettem???
Diszkrét röhögés harsant fel a távolban, s lavinák zúgtak alá a végtelenbe.
Na jó, rövidre fogom, mert már rágjátok a fülem, hogy hol a következő post. Így is dél óta írom folyamatosan, és már 6 óra múlt.
A következő keményebb résznél Dzsonak megadta magát a kipufogója, vagyis egy csavar engedte el magát, de már jött az info, hogy másnap fillérekből megcsinálták, úgyhogy ez sem volt annyira vészes. A határtól 80 km-re érzékeny búcsút vettünk egymástól, és szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába.
Este 8 körül értünk vissza Pestre, Pusiék háza előtt Ricsi még fényképezett egy Favorit coupét.
Negyed 10 körül már itthon voltam.
Mindent összevetve fantasztikus volt a túra, jövőre mindenképpen ott a helyem, de remélhetőleg már saját autóval.
Köszönöm Pusinak, hogy boldogíthattam az anyósülésről két napon át, köszönöm Ricsinek, hogy hazahozott, köszönök mindenkinek mindent, de leginkább Dzso bácsinak köszönjük ezt az élménydús két napot!
További képek és videók hamarosan, addig is legyetek rosszak, és amíg esik a hó, csak kilinccsel előre.